kapubanner for mobile

Háromszáz dolgozót bocsát el szomszédunkban az informatikai vállalat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.

Az idén a Telus romániai leányvállalata már elbocsátott 300 alkalmazottat. A most bejelentett elbocsátásokra július és október között kerül sor. Valamennyi érintett egyazon, a megrendelő által lemondott projekten dolgozik. "A következő hónapokban az ügyfelünk kérésére, az új beszállítói stratégiája miatt, le kell állítanunk a műveleteinket. (…) Ez az ügyfél romániai projektjének valamennyi tagját érinti, mivel a munkaerőt összhangba kell hoznunk az ügyfél megváltozott üzleti igényeivel" - indokolta a lépést a cég közleményében, amelyet a gazdasági portál idéz. A torontói és a New York-i értéktőzsdén jegyzett vancouveri székhelyű Telus Digital digitális, mesterséges intelligencián alapuló, adat- és kiberbiztonsági szolgáltatásokat nyújt. Romániában 2012 óta van jelen, amikor felvásárolta a CallPoint New Europe SRL-t.

A romániai leányvállalatnak 2024-ben közel 2500 alkalmazottja volt, és 378,543 millió lej (mintegy 26 milliárd forint) árbevétel mellett 28,387 millió lej (mintegy 2 milliárd forint) nettó nyereséget ért el. Romániában az utóbbi másfél évben egy sor számítástechnikai nagyvállalat hajtott végre csoportos létszámleépítést: az Oracle mintegy 400 embertől, a High Tech System & Software 330, a TRW Automotive Safety System 170, a Bitdfender pedig 150 munkatársától vált meg.

 

MTI

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek