Csökkennek a fizetések az Audi magyar partnerénél
Kevesebbet fognak keresni jövőre a győri Audi legnagyobb logisztikai szállítójánál, miközben mindenhol emelnek a környéken. 5, 10 ezer forinttal csökkenhetnek a fizetések a cafeteria megfelezése miatt a Syncreon Hungarynél.
Sajátos módszert választott a győri Audi legnagyobb szerződéses logisztikai szállítója, a Syncreon Hungary. A cég kisebb bérfejlesztések mellett 2017-től lefelezi az alkalmazottak éves cafeteria-keretét. Ezzel egyes munkavállalók körülbelül kétszer, míg mások ötször akkora veszteséggel számolhatnak, mint amennyit a fizetésemelésekkel nyerhetnek - írja a Napi.hu.
Közben a társaságnál létszámhiány van és a tágabb környezetét jelentő Győrben is elapadt a munkaerő-utánpótlás. Ennek fényében tehát elég érdekes a cég lépése, hiszen mások pont hogy béremeléssel próbálnak munkást szerezni.
Az ír-kanadai alapítású nagyvállalat nem cáfolta, ám kommentálni sem kívánta a Napi.hu-nak a lépést.
A bruttó felvételi alapbér betanított munkások esetében 118 ezer forintot tesz ki, míg az adminisztrátorok 135 ezer, a targoncavezetők pedig 140 ezer forinttal számolhatnak. Így - amennyiben az előírt feltételeket teljesíti - egy betanított munkást nagyjából havi nettó 5 ezer forintnyi veszteséggel érint majd a "béremelés" 2016-hoz képest.
Rosszabbul járnak viszont az újabb belépők, illetve az értékelésen alul teljesítők, akik már közel havi tízezer forinttal kevesebbel számolhatnak az idei állapothoz képest.
A helyzet pikantériája, hogy a társaságnál két érdekképviselet is működik, a Vasas Szakszervezet, illetve a Logisztikai Dolgozók Független Szakszervezete, amelyek többkörös egyeztetéseket követően állapodtak meg a munkáltatóval a mostani munkabér-módosításokról.
napi.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?