kapubanner for mobile

Csökkent a diplomák vonzereje

A bevezetendő tandíj csak az egyik oka lehet annak, hogy az idén jóval kevesebben pályáznak egyetemekre, főiskolákra, mint a korábbi években. A csökkenés oka az is, hogy az elmúlt időszakban a jelentkezők kétharmada az "idősebb", a nem frissen érettségizett korosztályból került ki.

Így várható volt, hogy apadni fog a továbbtanulói bázis, hiszen előbb-utóbb a sikertelenül próbálkozók nagy része is bejut a felsőoktatási intézményekbe. Ezt támasztja alá a jelentkezők átlagéletkora is: míg ez 2005-ben 23,5, 2006-ban 22,9 év volt, addig az idén 22,3.

Az Országos Felsőoktatási Információs Központ jelentéséből, illetve a Világgazdaság által megkérdezett intézményvezetők által elmondottakból az is kiderül, hogy a felsőoktatási rendszer átalakítása, a felvételi eljárásban bekövetkezett változások is csökkenthették a kedvet. Ám az is megfigyelhető, hogy módosul a fiatalok életstratégiája. Sokan várnak egy-két évet, mielőtt egyetemre, főiskolára mennek vagy szakképzésre jelentkeznek, netán külföldi munkát vállalnak, ott tanulnak, esetleg nem államilag elismert oklevelet adó hazai felsőfokú képzésekre iratkoznak be.

Ugyanakkor az is tény, hogy - bár erősen differenciáltan, de - némileg csökkent a felsőoktatás presztízse, a diplomák értéke. Az érettségi előtt állók azt tapasztalják, hogy az egyetemet, főiskolát végzettek egy hányada - különösen akik nem rangos iskolát végeztek - nem tud elhelyezkedni, vagy a végzettségéhez képest méltatlan beosztásban, fizetésért kénytelen dolgozni. Ezzel szemben néhány szakma szerepe jelentősen felértékelődött, komoly cégek nagy becsben tartják a náluk dolgozókat. Így nem csoda, hogy sokan úgy döntenek, inkább megbecsült kétkezi munkát választanak maguknak.

S a lemorzsolódás is elriasztó lehet. Sok, nem kellően felkészült és tehetséges fiatal csak szülői nyomásra vagy azért jelentkezett az elmúlt években felsőoktatási intézménybe, mert viszonylag könnyű volt oda bejutni. Ám ezek jelentős része kibukott, így egy-két elvesztegetett év után újra kellett gondolniuk a jövőjüket. Ráadásul a módosuló finanszírozási rendszer miatt az egyetemeknek, főiskoláknak már kevésbé éri meg benn tartani azokat a diákokat, akik nem oda valók.

(Világgazdaság)

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen

Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk

91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából

Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk