Csökkent a munkanélküliek száma Észak-Magyarországon
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKét százalékot meghaladóan, csaknem háromezerrel csökkent márciusban a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió megyéiben az előző hónaphoz képest - közölte a regionális munkaügyi központ kedden.
A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék alkotta régióban a nyilvántartott állástalanok száma 119,4 ezer volt, aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 23,6 százalék, fél százalékponttal alacsonyabb, mint februárban, de 2,2 százalékponttal magasabb, mint tavaly márciusban, és jelentősen meghaladta az országos 14,8 százalékos arányt.
Az összes álláskereső 53 százaléka középfokú végzettséggel rendelkezik. A munkaügyi szakemberek ezt azzal magyarázzák, hogy a gazdasági-pénzügyi válság hatványozottabban érintette a szakképzett munkaerő által betöltött munkahelyeket.
Jelentősen, mintegy 39 százalékkal nőtt a diplomás álláskeresők száma is.
A régió három megyéjében több mint 8,3 ezer új álláshelyet jelentettek márciusban be a munkáltatók, ez a szám négyezerrel haladta meg a februárit és majd' kétezerrel a tavaly márciusit. Az üres álláshelyek 85 százaléka valamilyen támogatási formához kötött volt, és zömmel segédmunkásokat kerestek a munkaadók.
A szakképzettek közül főleg a kereskedelmi végzettségűek, illetve kőművesek, lakatosok találhattak maguknak munkát, de irodai adminisztrátorokat is kerestek.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?