kapubanner for mobile

Csoportos létszámleépítés a József Attila Színházban

Októberben indul az évad a József Attila Színházban, az új igazgató, Nemcsák Károly őszre és tavaszra tervez egy-egy saját bemutatót. A színészek alkalmazotti jogviszonyát - csoportos létszámleépítéssel - megszünteti, de többekkel vállalkozói szerződést kötne bizonyos előadásokra.

Nemcsák Károly, aki augusztus 1-je óta vezeti a színházat, az MTI-nek elmondta: a jövő évadra 89 szerződést kötött az előző igazgató a színház munkatársaival, a csoportos létszámleépítés 59 dolgozót érint. Ez azonban nem jelenti azt, hogy közülük senki nem dolgozik tovább a színházban.

Arra a kérdésre, hogy ki marad a színészek közül a József Attila Színházban, az igazgató úgy válaszolt: "azok, akik eddig játszottak az előadásokban, ha sikerül velük anyagilag is megegyezni, játszani fognak tovább".

Mint mondta, a megkötött szerződések között vannak határozott és határozatlan időre szólóak is. Ezenkívül vannak, akik jelenleg is vállalkozóként dolgoznak a színházban. A dolgozók tájékoztatására, a jelenlegi helyzet elemzésére augusztus 20. után társulati ülést hív össze az új igazgató, aki kinevezése után mondott le tisztségéről a Színházi Dolgozók Szakszervezeténél, amelynek eddig alelnöke volt.

Kitért arra, hogy a háttérszemélyzet alkalmazotti jogviszonyban marad. "Mindenképpen szeretnék egyfajta állandóságot a színházban" - fogalmazott. Nemcsák Károly elmondta, jelenleg a színház szervezési osztályának munkatársaival egyeztet arról, hogy a repertoár mely darabjait játsszák tovább. Ezután pedig az előadások közreműködőivel tárgyal a további közös munkáról, az őszi, a tavaszi bemutatóról. Tájékoztatása szerint abban az esetben tartják repertoáron az adott előadást, ha mindenkivel meg tud egyezni, hiszen beugrásra nincs pénze a színháznak.

Így az, hogy valójában hányan búcsúznak el a József Attila Színháztól, melyik darab marad műsoron, csak szeptember elején derül ki - mutatott rá az új igazgató.

Mint kiemelte, a Fővárosi Önkormányzat garanciát vállalt a színház adósságainak rendezésére és a végkielégítések kifizetésére, erről a hónap végén dönt a közgyűlés. A fennálló jogi követeléseknek eleget tesznek - hangsúlyozta Nemcsák Károly.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk