kapubanner for mobile

Futárként keres pénzt az év magyar sorozatszínésze

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Bacskó Tünde azt mondta, azon is elgondolkozott, hogy abbahagyja a színészetet.

Bacskó Tünde lett a legjobb sorozatszínész az első Big Picture Awards díjátadóján. A színész a Bróker Marcsi címszereplőjét alakítja. Mint a Blikk írja, a színésznő a díjátadón arról beszélt, hogy nehéz időszakban kapta az elismerést, amikor már azon gondolkozott, hogy elhagyja a művészpályát.

Gondolkodtam, hogy ha esetleg én állok itt, mit fogok mondani. Ez azért érdekes, mert úgy volt, hogy én ezt az egészet abbahagyom... Gyorsan el is mentem DPD-futárnak, és ha már díjat is kaptam a művészetemre, lehet, hogy nem hagyom abba. Nem feladtam, hanem szerettem volna mást csinálni, mert jelenleg nagyon-nagyon kiszolgáltatottak vagyunk ebben a szakmában. Nagyon jó volt ez a kirándulás egyébként, és nagyon jól érzem így magam a bőrömben, mert azt érzem, hogy én választok: erre igent mondok, arra nemet. Lehet civil lábon állni a szakma mellett, és akkor az ember biztonságban is van” – mondta a színésznő, aki azt is elmondta a lapnak, hogy továbbra is a civil munkájával keresi a kenyerét, mert egyelőre nem érkeznek az újabb és újabb felkérések a rendezőktől és a producerektől.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek