CSR műhely az esélyegyenlőségért
A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara szerdán tartotta egyedülálló CSR műhelyét, melynek az a célja, hogy a nagyvállalatok már létező példáin keresztül mutassa be, milyen a gyakorlatban a jó, társadalmilag felelős tevékenység, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A brit Kamara szervezésében megvalósuló, első CSR műhely meghívott vendége a Magyar Telekom volt, amely az esélyegyenlőség témakörében tartott előadásokat a nagyvállalatok és az érdeklődők számára, ezen belül a mozgásukban korlátozottak foglalkoztatásáról, az akadálymentesítésről és a befogadói környezet megteremtéséről. Az előadások célja az volt, hogy a nagyvállalatok között elinduljon egy párbeszéd, és közösen elgondolkodjanak azon, hogy meglévő CR tevékenységüket hogyan bővíthetik, alakíthatják.
A brit Kamara sajtótájékoztatóján Greg Dorey brit nagykövet úgy nyilatkozott: "Azt szeretnénk, ha a ChainReaction sorozatának első rendezvénye katalizátorként működne és szikraként ösztönözne mindenkit a vezető nagyvállalatok társadalmi felelősségvállaláshoz fűződő szemléletének további tanulmányozására, az eddigi teljesítmények értékelésére, valamint a kialakult legjobb megoldások népszerűsítésére."
Somorjai Éva, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese olyan fontos témákról beszélt, mint az esélyegyenlőség a Call Centerekben, az akadálymentesítés és a családbarát programok fontossága. A szemléltetés érdekében a résztvevők esélyt kaphattak, hogy felkísérjenek egy kerekesszékes kollégát munkahelyére, és megbizonyosodjanak arról, hogy az épületek felépítésénél fontos szempont volt akadálymentes közlekedés biztosítása.
"A Magyar Telekom büszke sokszínűségi politikájára, és arra, hogy konkrét programokkal támogatja a kollegáit, legközelebb például június 11-én, amikor Esélyegyenlőségi Érzékenyítő Napot tartunk a székházban. Ezen erőfeszítéseinket az is bizonyítja, hogy több rangos díjat is nyertünk már, többek között a Legjobb munkahely díját. Ezek a visszajelzések igazolják, hogy jó úton haladunk. Ezt szerettük volna a műhely során megmutatni a többi vállalat számára is. Reméljük, sikerült." - mondta Somorjai Éva.
A CSR műhely fogalma és gyakorlata egyedülálló Magyarországon. Az esemény a kamara "ChainReaction" társadalmi felelősségvállalás képzési sorozatának első eleme. A kezdeményezés azért jött létre, hogy a már alkalmazott, jól működő gyakorlatok üzleti hatékonyságát, mérhető eredményeit demonstrálja, és ezáltal segítse, hogy a társadalmi felelősségvállalás a vállalatok alapvető céljai közé tartozzon, írják közleményükben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?