"Debrecen a világ legjobb dolgozóit hozta össze" – több ezer új munkahely a BMW gyárban
Debrecen a világ legjobb dolgozóit hozta össze – mondta Oliver Zipse, a BMW Group elnöke a debreceni gyár átadásán. Az új üzem több mint kétezer embernek biztosít munkát, további ezer a beszállítói lánchoz kapcsolódik. A gyár a legmodernebb technológiával és fenntartható megoldásokkal működik, új korszakot nyitva Debrecen ipari életében.

Hivatalosan is átadták BMW Group új autógyárát pénteken Debrecenben, ahol megkezdődött a cég legújabb modellje, a Neue Klasse iX3 sorozatgyártása.
Hans-Peter Kemser, a BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy amikor eldöntötték, új gyárat építenek Európában, tökéletes helyszínt találtak Debrecenben: erős, elkötelezett partnereket, megbízható beszállítókat, korszerű infrastruktúrát.
Hozzátette: a BMW történetében először a virtuális térben terveztek meg mindent, majd felépítették úgy, ahogyan ma a valóságban kinéz.
Ami innováció és high-tech, az Debrecenben készül - tette hozzá, kiemelve például, hogy a gyárnak nincs összeköttetése a közüzemi áramhálózattal, az energiaellátásra az ország legnagyobb napelemparkját építették meg. "Ez nem csak egy gyár, hanem a sarokköve a haladásnak" - hangoztatta Hans-Peter Kemser, kiemelve, hogy több mint kétezer embernek biztosítanak megélhetést, de további ezer is kapcsolódik hozzájuk.
"Beépültünk Debrecenbe, Magyarország társadalmába" - tette hozzá, megjegyezve, hogy a debreceni gyár a BMW szimbóluma, legkorszerűbb, a fenntarthatóság jegyében épült üzeme.
A debreceni BMW-gyárban nemcsak a csúcstechnológia került a középpontba, hanem a dolgozók mindennapjait is igyekeztek komfortossá tenni. A vezess.hu beszámolója szerint az üzemi étkezdében a látogatók és vendégek számára normál, míg az alkalmazottaknak jelentős kedvezményes árak érvényesek. Így például a Budapest sertésszelet petrezselymes burgonyával 3450 forintba kerül a vendégeknek, míg a dolgozóknak mindössze 1545 forintot kell fizetniük érte. A rántott gomba rizzsel és tartárral 2915 helyett 1010 forint, a cigánypecsenye tepsis burgonyával pedig szintén 3450 helyett 1545 forint. Az étkezde modern, nyitott konyhás rendszerben működik, de a munkavállalóknak lehetőségük van otthonról hozott ételt is melegíteni a rendelkezésre álló mikrókban és tárolni a közös hűtőkben. A menza mellett kávézó, büfé, kisbolt és pékség is helyet kapott, önkiszolgáló kasszával, a felsőbb szinteken pedig ital- és ételautomaták kínálnak széles választékot.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere "a világ legmodernebb, legfenntarthatóbb, leginkább jövőbe mutató" gyárának nevezte az elkészült üzemet, amelynek megnyitója hosszú évek munkájának eredménye, amely új korszakot nyit Debrecen és az ország keleti régiójának életében.
A polgármester azt mondta, számára ez a nap a hitről, a küzdeni tudásról és a debreceniségről szól, mindarról, "ami átsegített bennünket az autóipar nehézségein, a világjárványon, az energiaválságon és megannyi problémán, ami egy ilyen léptékű beruházás megvalósítását kíséri".
Hozzátette, hogy a debreceni BMW gyár létrejötte mögött erős összefogás áll: Magyarország kormánya, a BMW csoport és Debrecen városa együtt bizonyította, hogy a legnagyobb akadályokat is le lehet győzni.
Papp László szerint a gyár nem egyszerűen ipari beruházás, hanem "történelmi küldetés, amely megmutatja, hogy a jövő ipara és a jövő városa képes harmóniában együtt fejlődni". Azt mondta, a városban megtízszerezték az iparterületeket, felépült több mint egymillió négyzetméter ipari ingatlan, amelynek köszönhetően 21 ezer új munkahely jött létre.
Ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítottak a környezetvédelemre, az élhetőségi és fenntarthatósági szempontokra, amelynek az eredményességét jól jelzi, hogy Debrecen a három finalista között van az Európa Zöld Fővárosa 2027 versenyben - jelezte Papp László.
Oliver Zipse, a BMW Group igazgatóságának elnöke azt mondta, a debreceni gyár felépítésével új fejezetet nyitottak a BMW történetében. A vadonatúj gyárban vadonatúj modellt fognak gyártani: a Neue Klasse iX3 hatékony, fenntartható és digitális - hangoztatta hozzátéve, hogy az iX3 modell az első állomása egy új generációnak.
Felidézte, hogy a gyár építésének debreceni helyszínéről hét éve döntöttek, négy éve volt az alapkőletétel - közben Covid-járvány - és 2023 márciusa óta működik a gyár: a virtuális tervezés és végrehajtás eredményeként előre pontosan elhelyezték azt a több mint ezer robotot, amelyek ma már a valódi kocsikat gyártják.
Nincs jövő fenntarthatóság nélkül - emelte ki Oliver Zipse, megemlítve, hogy a gyár évente 12 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást "spórol meg". Kiemelte azt a "hálózati együttműködést", ami a debreceni gyár építése során megvalósult, s amit tapasztalatként adnak át más kontinenseken működő üzemeiknek.
A BMW Group igazgatóságának elnöke szerint "Debrecen a világ legjobb dolgozóit hozta össze": több mint kétezer helyi munkatársuk 15 országból érkezett, a gyár hivatalos nyelve a magyar és az angol. Oliver Zipse fontosnak nevezte a jó együttműködést a beszállítókkal, s a további jó kapcsolatokat a várossal és az egyetemekkel.
A gyáravató végén a résztvevőknek bemutatták a Neue Klasse iX3 első, a gyártósorról frissen legördült darabjait.
A drónnal készült képen a BMW Group debreceni gyára a hivatalos megnyitó napján, 2025. szeptember 26-án. MTI/Czeglédi Zsolt
A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Szüle Mária, a BMW debreceni gyárának HR menedzsere
- olvassa el korábbi cikkünket!
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk
Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk
Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg Romániában a Bosch – írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján. Az elbocsátásokat a Bosch... Teljes cikk
- 300 új munkahelyet teremt ez a beruházás Magyarországon 3 hete
- Ahol egészségre megy a túlóra - ezek Magyarország legaktívabb munkahelyei 3 hete
- 400 új munkahely jön létre Budapesten – kimagasló fizetés és nemzetközi fejlődési lehetőség 4 hete
- Humanoid robot rúgta fel a vezérigazgatót – ilyen munkaerő jön a kínai gyárakból 4 hete
- Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra 4 hete
- "Valós a félelem" – kemény állítások mérgező anyagokról és vendégmunkásokról a CATL–nál 1 hónapja
- Gyorsan avuló készségek, relevanciavesztéstől való félelem 1 hónapja
- Hullámvölgyben az autóipar: több száz munkahelyet számolnak fel 1 hónapja
- Új kihívások előtt a debreceni munkaerőpiac - nem csak munkáskéz, kompetencia is kell 1 hónapja
- Építs értékesítési infrastruktúrát, még mielőtt beindul a gépsor 1 hónapja
- The show must go on! 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa