kapubanner for mobile

Debrecenben várja a mérnököket a BT

Megkezdődött a munka a debreceni üzleti kiszolgáló központban. Eddig 45 főt vettek fel, de mérnököket, kereskedelmi, gazdasági, és marketingterületen végzett szakembereket keresnek. 2009 végéig ugyanis 200 főre növelik a csapat létszámát - írja a Napi Gazdaság.

Halad a BT (korábban British Telecom) Pannónia projektje, amelynek keretében a cég új regionális üzleti kiszolgáló központot hoz létre Debrecenben, ahova termék- és szolgáltatásfejlesztéshez, valamint termék- és szolgáltatásmenedzsmenthez keresnek szakembereket.

Ferenczi Tamás, a BT Magyarország regionális ügyfélkapcsolati és hálózatüzemeltetési igazgatója szerint Budapesten könnyebb találni nagyszámú tapasztalt szakembert, azonban Debrecen vonzó környezet az odatelepülők számára. Jelenleg a munkaerő-toborzás első fázisában tartanak, elsősorban néhány éves gyakorlattal rendelkező szakembert vesznek fel.

A friss diplomásokról sem feledkeznek meg, ez év közepétől tervezik nagyobb arányú felvételüket; nekik nemzetközi szintű továbbképzést nyújtanak. Ferenczi Tamás elmondta, hogy eddig még nem vettek igénybe állami támogatást, de mivel a Pannónia projekt révén jelentős számú munkahelyet teremtenek magasan képzett hazai szakemberek számára, remélik, hogy más kiemelt beruházásokhoz hasonlóan ők is részesülnek kormányzati támogatásban.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek