kapubanner for mobile

Dél-alföldi képzések a munkahely megtartása érdekében

Több mint 220-an, közöttük hátrányos helyzetű, megváltozott munkaképességű, illetve a munkaerőpiacra hosszabb szünet után visszatérő munkavállalók, valamint a fogadó munkahelyek szakemberei kaptak a Dél-Alföldön olyan képzést, amely segítségével megőrizhették munkahelyeiket.

Az Európai Unió által támogatott EQUAL-REGINET Dél-alföldi program keretében például három munkahelyen összesen 72 résztvevővel munkahelymegtartó képzéseket szerveztek baromfifeldolgozó ipari szakmunkás, gépkezelő és lakossági személyi szolgáltató szakirányban a programban résztvevő térségi munkaügyi- és képző központok - mondta a Békéscsabai Regionális Képző Központ vezetője sajtótájékoztatón Gyulán pénteken.

Molnár György közölte: a program összesen 352 millió forintba került. Ennek keretében további, szintén 72 személy részére hálózatépítő képzést szerveztek, akik a továbbiakban a munkaügyi- és képző központokban mentorként fognak dolgozni.

A program eredményeként egyebek között a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt.-ben 10 új munkavállaló talált magának kenyérkereseti lehetőséget, aki közül ketten középvezetői beosztást kaptak. A Hungerit Zrt.-nél pedig 2005 és 2007 között a fluktuáció 16 százalékkal csökkent, míg a létszám öt százalékkal növekedett.

Az olasz, a spanyol, az angol és román szakemberekkel közösen végrehajtott projekt során új felnőttképzési programok is készültek. Ezek közül a felnőttképzési menedzser képzést már akkreditálták, míg a csoportvezető szakember (tréner), valamint a baromfigépek kezelője képzési programok akkreditálása folyamatban van.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek