Demján Sándor: Reformokra van szükség
Magyarország reformok nélkül nem fog kilábalni mostani nehéz helyzetéből, a változtatás pedig mindenkinek fájni fog - ez Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnökének véleménye, aki a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt hétfőn.
Demján Sándor már a korábbi években is hangoztatta, hogy reformok végrehajtása nélkül Magyarország tíz évig Európa legszegényebb országa lesz. Szerinte ez a tíz év mostanra tizenötre emelkedett, és ha nem lesznek reformok, akkor tovább nőhet.
VOSZ elnöke a szociális rendszer átalakításával kapcsolatban elmondta, hogy álláspontja szerint a valóban rászorulókat kell támogatni. Demján szerint a szükséges reformokban meg kell egyezni. Ki kell dolgozni Magyarország számára egy olyan, közmegegyezésen alapuló programot, mint amilyet az írek, illetve a finnek csináltak. Az akkor fájdalmas volt számukra, de az eredmény őket igazolta - jegyezte meg.
Népszabadság
VOSZ elnöke a szociális rendszer átalakításával kapcsolatban elmondta, hogy álláspontja szerint a valóban rászorulókat kell támogatni. Demján szerint a szükséges reformokban meg kell egyezni. Ki kell dolgozni Magyarország számára egy olyan, közmegegyezésen alapuló programot, mint amilyet az írek, illetve a finnek csináltak. Az akkor fájdalmas volt számukra, de az eredmény őket igazolta - jegyezte meg.
Népszabadság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?