Demonstrációt fontolgat az MSZOSZ
A kormány tervezett intézkedései miatt demonstrációt fontolgat a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ).
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke Tatabányán, a Komárom-Esztergom megyei szervezet évnyitó ülésén hétfőn elmondta: a demonstrációval azt a véleményüket szeretnék kifejezni, hogy bár válságkezelésre szükség van, a terheket nem úgy kell elosztani, ahogy azt a kormány gondolja.
A jelenlegi gazdasági válság valódi szociális válságba torkollhat, amely maga után vonhatja a szélsőséges szervezetek megerősödését is - figyelmeztetett, hozzátéve, hogy ezért mindenkinek nagy a felelőssége a válság kezelésében.
A szakszervezeti vezető botrányosnak nevezte, hogy a minimálbér nem éri el a létminimumot, felhívta a figyelmet arra, hogy az öngondoskodást ellehetetleníti a jövedelmek csökkenése és kritikával illette, hogy míg 1990 és 2008 között a munkaadók terhei 26 százalékkal csökkentek, a munkavállalóké 16 százalékkal nőttek.
Bírálta továbbá az Út a munkába programot, mivel úgy vélte: szó sincs arról, hogy a kormány új munkahelyeket teremtene, és kérdésesnek nevezte, hogy a közmunka lejárta után mi történik a dolgozókkal. Kritikával illette, hogy évek óta nincs koncepció arról, melyek legyenek a húzóágazatok Magyarországon. Úgy vélte: a hazai kis- és középvállalatok felét be kellene zárni, nem pedig - ahogy jelenleg történik -, válogatás nélkül támogatni őket.
Az MSZOSZ elnöke legnagyobb problémának azt nevezte, hogy a politikusok továbbra is az "egymás elleni háborúval" foglalkoznak, "mintha nem is lenne válság".
A szakszervezeti vezető bírálata kijutott az OTP-nek is, mivel megítélése szerint a bank "nem igazán" vesz részt a magyar gazdaság hitelezésében.
A kormány tervezett intézkedései közül az adókedvezmények védelmében előnynek nevezte, hogy fehérítik a gazdaságot. Az étkezési jegyeket csak legálisan lehet beszerezni, beváltani, és csak Magyarországon lehet elkölteni, az egészségkártya használatakor pedig számlát kell adni - sorolta.
A nyugdíjkorhatár emeléséről azt mondta, hogy az "nem megúszható", hozzátette ugyanakkor: a munkaképes korba lépők számára új munkahelyeket kell teremteni. A Reformszövetség programjának reálgazdaságra vonatkozó részét pedig gyengének nevezte Pataky Péter.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?