Demszky megfelezné az önkormányzati képviselők számát
Felére lehetne csökkenteni a fővárosi önkormányzati képviselők számát -erről Demszky Gábor Budapest főpolgármestere beszélt a Népszavának adott interjújában.
A politikus szerint párizsi mintára erős központi városigazgatás jöhetne létre, ahol a fejlesztésekről, intézmények fenntartásáról és városüzemeltetésről döntenének, és ehhez kapcsolódnának a gyenge kerületi önkormányzatok, amelyekre az emberekkel való személyes kapcsolattartás maradna.
A politikus elmondta: míg Európa többi országában 5-10 ezer főre jut egy képviselő, addig Budapesten 2700-ra.
Demszky Gábor úgy látja: ha most belekezdenének a munkába, akkor fél év alatt megszülethet az önkormányzati reform. A főpolgármester szerint most, a ciklus felénél egy kényszerű gazdasági helyzetben kiváló alkalom kínálkozik, hogy a pártok végre elszánják magukat ebben a kérdésben.
hirado.hu/Népszava
A politikus elmondta: míg Európa többi országában 5-10 ezer főre jut egy képviselő, addig Budapesten 2700-ra.
Demszky Gábor úgy látja: ha most belekezdenének a munkába, akkor fél év alatt megszülethet az önkormányzati reform. A főpolgármester szerint most, a ciklus felénél egy kényszerű gazdasági helyzetben kiváló alkalom kínálkozik, hogy a pártok végre elszánják magukat ebben a kérdésben.
hirado.hu/Népszava
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?