Diákprojektet támogat az Audi
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA természettudományos ismeretek elmélyítését szolgáló diákprogramot támogat az Audi Hungaria Motor Kft.; az első programban hét diák vehet részt.
A vállalat az MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a Széchenyi István Egyetemmel és a Révai Miklós Gimnáziummal karöltve szeretnék a középiskolai diákok érdeklődését a matematika, az informatika, a természettudományok és a technika iránt erősíteni, egyúttal a tanulókat főiskolai és egyetemi tanulmányaikra felkészíteni. A programban részt vevő tehetséges diákokat előzetes pályázattal és felméréssel választják ki.
Jelzik: az öt éven át tartó programban szerepelnek többi között egyetemi látogatások, tudományos workshopok, gyakorlat az Audi Hungariánál és egy mentorprogram is. A Révai Miklós Gimnázium ösztöndíjas tanulóinak részvételi költségeit az elkövetkezendő öt évben a járműipari cég vállalja. A kiválasztott tanulók a programot egyhetes tájékoztató fórummal kezdik október elején Németországban.
Megjegyzik: a programot szervező 2005-ben alakított Campus of Excellence közhasznú társaság munkájában hét európai ország csaknem 100 vállalkozása, szövetsége, főiskolája és iskolája vesz részt. Az eltelt hat esztendő alatt több mint 600 tanuló vehetett részt a programban, amely egyedülálló lehetőséget biztosít a fiatal tehetségeknek a kapcsolatépítésre és nemzetközi tapasztalatok szerzésére.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?