Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 2 éve

Dicséret a polgárőröknek

A rendőrség és a polgárőrség közös munkája is hozzájárult ahhoz, hogy tavaly minden eddiginél kevesebb, mintegy 186 ezer rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmény történt Magyarországon - mondta az országos rendőrfőkapitány Balatonföldváron.

Balogh János a huszonötödik alkalommal megtartott országos polgárőrnapon kiemelte: a polgárőrök 64 ezer alkalommal 550 ezernél is több szolgálati órát teljesítettek a rendőrökkel közösen 2018-ban, ami 300 rendőr teljes évi munkaideje.

A polgárőrök a közös szolgálatellátással növelték a rendet, és jelentős rendőri erőt kiváltva segítették a jogsértő cselekmények megelőzését, megszakítását, felderítését, tömegrendezvények biztosítását, eltűnt emberek felkutatását, s egyebek mellett az illegális fakitermelések elleni fellépést - mutatott rá.

A rendőr vezérőrnagy szólt arról, hogy a polgárőrszövetség több mint 400 gépkocsit kapott az elmúlt években, feladatainak ellátását idén 150 újabb jármű, továbbá segédmotor-kerékpárok, kerékpárok és ezer digitális rádió-távközlő készülék átadásával is segítik. Úgy vélte: ennek eredményeként tovább javul a munkájuk hatékonysága, nő a biztonság. A polgárőrség a továbbképzések terén is számíthat a rendőrségre, mert fontos, hogy tagjai naprakészek legyenek a jogszabályi változások, az új kihívások tekintetében - mondta.

Balogh János beszédében kitért arra is, hogy a rendőrségtől komoly aktivitást kíván a közlekedési balesetek megelőzése. Emlékeztetett rá, a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma 2018. első felében volt a legmagasabb az elmúlt 10 év hasonló időszakaihoz viszonyítva, a halálos balesetek számát figyelembe véve pedig a tavalyi volt az elmúlt tíz év harmadik legtragikusabb éve. Ennek következtében a rendőrség változtatott közlekedésrendészeti felfogásán, taktikáján.

Az év első öt hónapjában a személyi sérüléses közlekedési balesetek száma 7 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest, a halálos kimenetelűeké pedig a legalacsonyabb volt az elmúlt 10 évben, ami az 1960-es évek halálos baleseti statisztikáját idézi - közölte az országos rendőrfőkapitány.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke azt emelte ki, hogy a polgárőrségnek ma olyan stratégiai partnerei vannak, amelyekről 25 évvel ezelőtt "álmodni sem mert". Példaként Magyarország kormányát, a Belügyminisztériumot, a rendőrséget, a katasztrófavédelmet, és a katonai szervezeteket említette.

Lezárult a polgárőrség technikai fejlesztésének nyolcéves időszaka, megújult a jogi környezet, korszerűbbé vált a polgárőrök oktatása, sikeresek voltak a szövetség szakmai programjai, s most már minden évben 9 millió szolgálati órát teljesítenek a polgárőrök - fogalmazott.

Szavai szerint a magyar polgárőrség megőrizte identitását, egységét, szakmai arculatát, a polgárőrök munkája jó hatással van az ország stabilitására.

"A 63 ezer polgárőrt büszkeség töltheti el, hogy megbecsült tagjai lakókörnyezetüknek, Magyarországnak" - mondta Túrós András, hozzáfűzve, hogy a polgárőrség létét a lakosság, a politikusok, a rendészeti szervek és az önkormányzatok is szükségesnek tartják, a szervezet stabil működéséhez a jövőben is szüksége lesz a kormány, a Belügyminisztérium kiemelt támogatására.

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a 21. század első felének legnagyobb hiánycikke a biztonság. A polgárőrök és a rendőrök közös munkája nélkül nem érhető el az a cél, amit biztonságnak nevezünk - hangoztatta, aki arra biztatott mindenkit, segítse a polgárőrök munkáját.

Holovits György Huba (Fidesz-KDNP), Balatonföldvár polgármestere azt mondta: a biztonság iránti vágy az egyik legalapvetőbb emberi, közösségi, társadalmi érzés és igény. Itt, a Balaton partján, a turizmusból élünk, s nemcsak a helyiek, az üdülőtulajdonosok, hanem az évente ide érkező több százezer turista biztonságáért is felelnünk kell - mutatott rá.

Hangsúlyozta, hogy a 2300 állandó lakosú Balatonföldvár mindig is igyekezett élen járni a biztonság megteremtésében: területén két - egy szárazföldi és egy vízi - rendőrőrs mellett a rendszerváltás óta polgárőrség is működik, a település minden évben bűnmegelőzési tábornak ad otthont.

MTI
  • 2021.05.25HBLF Nemzetközi XMentor Program 4. Kick-off esemény 2021. májusában a HBLF szervezésében negyedszerre indul el díjnyertes Nemzetközi XMentor Programunk, a legbefolyásosabb magyar üzleti vezető nők és nemzetközi mentorok támogatásával. A 2017-ben indult, szervezetek és szektorok közötti programot a női vezetők támogatására hoztuk létre és immár angol és magyar nyelven is elérhető! Open Spotlight Award díjat nyert programunk az út elején járó és már úton lévő női vezetők személyes és szakmai fejlődését támogatja. Nemzetközi, befolyásos és elismert mentor hálózatunkon keresztül a mentoráltak számára vállalatok és szervezetek közötti tudás- és tapasztalatmegosztást biztosítunk, emellett önismereti és szakmai fejlődést, valamint a kapcsolatrendszer bővülését. Részletek Jegyek
  • 2021.05.28Vegyen részt Ön is az EU Sokszínűségi Hónapján! Az Európai Sokszínűségi Hónap az Európai Unió egészében felhívja a figyelmet a munkahelyeken és a társadalmon belül a sokszínűség és a befogadás fontosságára. Elismeri a szervezetek arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a munkahelyeken előmozdítsák a sokszínűséget és befogadó munkakörnyezetet alakítsanak ki. Az Európai Bizottság jogalkotási intézkedések révén hosszú ideje elkötelezetten támogatja a sokszínűség és a befogadás előmozdítását, valamint a megkülönböztetés elleni küzdelmet. Az említett intézkedések hozzájárultak az egyenlőség javításához, és emberek milliói számára tették lehetővé, hogy a lehető legjobban kibontakoztathassák a bennük rejlő lehetőségeket. Az EU Sokszínűségi Karta Magyarország - az EU kizárólagos partnerszervezeteként Magyarországon - szeretettel invitál meg mindenkit az EU Sokszínűségi Hónap ingyenes eseményeire. Részletek Jegyek
  • 2021.06.07 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikusra lehet szüksége minden olyan cégnek, amelynél kiemelten fontos a munkahelyi egészség és biztonság megvalósítása. A Munkavédelmi technikus ugyanis elősegíti a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzését, valamint a munkavédelemre fordított költségek optimalizálást. Támogatja a munkáltatót a munkavédelmi kötelezettségek teljesítésében, ezzel hozzájárul a mulasztások és szabályszegések hátrányos személyi és anyagi következményeinek elkerüléséhez Részletek Jegyek
  • 2021.06.19Agilis Transformáció Leader képzés online, videokonferenciás Hazánkban egyre több és több vállalat lép az agilis átalakulás útjára, így felértékelődik az agilis transzformációt vezető szakemberek jelentősége. Az Agile Transformation Leader egy olyan szervezetfejlesztő szakember, aki felkészíti és végig kíséri az agilis átalakulás útján a vállalatot. Ügyfél-fókuszt, Design Thinking szemléletet hoz be, vezetőket coachol, csapatokat mentorál, miközben pozitív, felhatalmazó légkört teremt a szervezeten belül. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter