kapubanner for mobile

DK: szemfényvesztés a közmunkások képzése

A Demokratikus Koalíció (DK) szemfényvesztésnek tartja a közmunkások számára szervezett képzési programot – jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Niedermüller Péter. Az ellenzéki párt alelnöke azt mondta, hogy ezzel a kompetenciaképzéssel semmiféle tényleges eredményt nem lehet elérni.

A politikus úgy fogalmazott: a közmunkások számára szervezett téli képzések tananyagából kiderül, hogy egészen alapvető ismereteket próbálnak megtanítani a résztvevőknek. A közmunkások jelentős részének viszont nem az a problémája, hogy funkcionális analfabéta lenne, hanem az, hogy a korábban elsajátított szakismereteik nem teszik őket alkalmassá arra, hogy a munkaerőpiacon boldogulni tudjanak - folytatta. A programnak nyilvánvalóan az a célja, hogy a kormány „fényezni” tudja a foglalkoztatási statisztikákat – ismertette meglátását.

A DK szerint az is problémát okoz, hogy az oktatási kormányzat korábban lényegében minden olyan programot „befullasztott”, amelyek a rosszul képzett, sajátos nevelési igényű, hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek iskolai integrációját segítették elő – jelentette ki. Egyúttal arra is kitért, hogy a közmunkások oktatását szervező kormányzat volt az, amelyik a tankötelezettség korhatárát 16 évre szállíttatta le.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek