kapubanner for mobile

Drogoznak a sofőrök, hasist szív a légiirányító

Megkongatta a vészharangot az orosz kábítószer-ellenes ügynökség vezetője, mert meredeken emelkedett a drog hatása alatt a volán mögé ülő orosz gépjárművezetők száma.

Viktor Ivanov a Kommerszant című lapban csütörtökön közölt interjújában elmondta: tavaly és tavalyelőtt több mint egymillió olyan sofőrt füleltek le, akik kábítószeres befolyásoltság alatt vezettek. A rajtakapottak mindössze három százaléka szerepelt a kábítószerfüggőkről készített hatósági nyilvántartásokban.

Ivanov aggódik amiatt is, hogy a veszélyes foglalkozást űzők között is felbukkannak a kábítószer-élvezők. Példaként megemlítette, hogy a távol-keleti Artyom repülőterén egy hosszabb ideje hasist szívó repülésirányítót vettek őrizetbe.

A dél-szibériai Kemerovo megye egyik bányájában az egyik bányász nyílt lángon készítette elő magának drogadagját, amivel sújtólégrobbanást idézett elő. A bányász társai körében végzett vizsgálat további kétszáz kábítószer-élvezőt tárt fel.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek