kapubanner for mobile

Egy biztosító dolgozói is pakolták a homokzsákokat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az elmúlt hétvége folyamán az egy pénzügyi szolgáltató magyarországi munkatársai is részt vettek a dunai árvízi védekezésben és kármentésben, a folyó szentendrei szakaszánál. A gátak építését és megerősítését homokzsákok töltésével segítette a társaság által szervezett 34 önkéntesből álló csapat, összesen 140 munkaórában.

A június 8. és 16. között zajló Társadalmi Felelősségvállalás Hete keretében önkéntes véradáson, jótékonysági ruha-, játék- és élelmiszergyűjtésben, továbbá az egészségmegőrzést és a környezetvédelmet támogató akciókban és az árvízi védekezésben vesznek részt az AXA Magyarország munkatársai.

A hét folyamán mintegy 50 dolgozó ad vért, míg több százan a Vöröskereszt és a budapesti Hajléktalan Óvoda számára ruhákat, játékokat és élelmiszereket gyűjtenek, továbbá a XIII. kerületi Béke úton faültetési akcióban is részt vesznek.

Szentendre Város Önkormányzata irányításával a dunai árvízvédelmi munkálatokban is segítettek, az önkéntesek 140 munkaóra alatt összesen mintegy 2000 zsákot töltöttek meg homokkal.

Június 8. és 16. között a pénzügyi szolgáltató világszerte 160 ezer dolgozója vállal önkéntes segítést az 57 országban zajló rendezvénysorozat programjai keretében.

A karitatív munkák mellett a magyarországi biztosítási üzletrész - a 2011 óta idén harmadik alkalommal megrendezett önkéntességi héten - anyagi támogatásban részesíti a Junior Achievement Magyarország (JAM) kiemelten közhasznú non-profit szervezetet, amely a fiatalok üzleti és pénzügyi kockázatokkal és ismeretekkel összefüggő képzését végzi. A bank pedig a diákok továbbtanulásához és munkavállalásához szükséges készségek és képességek elsajátításában coaching módszerekkel segítséget nyújtó, Van Jövőd non-profit Kft. munkáját támogatja.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek