kapubanner for mobile

Egy évvel tovább finanszírozná az állam a doktoranduszképzést

A tervek szerint egy évvel tovább fizetné az állam a doktoranduszképzést, és a hallgatók több ösztöndíjat is kapnának - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára az M1 aktuális csatornának április 22-én este.

Keresztes Gábor, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) elnöke április 22-ei sajtótájékoztatóján közölte: jelenlegi formájában nem támogatják a felsőoktatási törvény tervezett módosítását. Hozzátette: jelenleg hároméves doktori képzés folyik, ezután két év van a fokozatszerzés elkezdésére, majd plusz két év az eljárás befejezésére. A tervek szerint ez alakulna át 2+2 évesre, és ennyit finanszírozna az állam - mondta.

Palkovics László az M1 Híradójával közölte: az eddigi három év helyett négy évet finanszíroznának a doktoranduszoknak. A második év megléte után az ösztöndíj növekedne, de ekkor már magasabb követelmények is vannak, az egyik ilyen, hogy a doktorandusz valóban olyan tevékenységet folytasson, hogy abból a formának megfelelő disszertációt tudjon írni - hangzott el a híradóban.

Az államtitkár hozzátette: a doktoranduszok túlértékelik a visszafizetés veszélyét, ennek feltételrendszerét még kidolgozzák. Az államtitkár szerint nyitottak a további tárgyalásokra.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek