kapubanner for mobile

Egy szakértő szerint elmarad a nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium is

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Katona Tamás szerint egymillió idős 230 ezer forintnál kevesebb pénzből él.

Túl korán, a szükséges adatok ismerete nélkül jelentette be a jövő évi, 3,2 százalékos nyugdíjemelés mértékét a pénzügyminiszter. Idén nem lesz novemberi korrekció, és nyugdíjprémiumra sem számíthatnak ősszel az idősek – közölte a Népszavával Katona Tamás,  a Pénzügyminisztérium volt államtitkára, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértője. A szakértő szerint a költségvetésből, az adótörvényekből és a makroadatokból lehet következtetni rá, hogy hogy alakul a következő évi infláció, de ezek közül egyik sem készült még el, Varga Mihály pénzügyminiszter mégis közölte, hogy az éves várható inflációval megegyezően 3,2 százalék körül alakulhat a januári emelés.

Katona Tamás szerint nyugdíjprémium sem várható. Ennek oka, hogy a költségvetés 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, aminek a fele sem valósult meg, miközben a nyugdíjprémium feltétele a legalább 3,5 százalékos GDP növekedés.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy több százezer nyugdíjas rendkívül alacsony ellátást kap, 230 ezer az átlagnyugdíj összege és több mint 1 millió idős ennél kevesebb pénzből él.

 

Népszava

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek