kapubanner for mobile

Egyetemi képzés lesz Székesfehérváron?

Együttműködik Székesfehérvár Önkormányzata és a Pannon Egyetem. Közös sajtótájékoztatójukon arról is beszámoltak, hogyan segítik egymást az egyetemi képzés fehérvári meghonosításában, valamint a műszaki felsőoktatás és a helyi gazdaság versenyképességének további fejlesztésében.

Az erről szóló megállapodást Cser-Palkovics András polgármester és Friedler Ferenc rektor június 21-én írta alá ünnepélyes keretek között.

"Történelmi pillanatok tanúi vagyunk, hiszen jelképesen egyetemet alapítunk városunkban. Székesfehérvár meghatározó gazdasági szereplőinek elsősorban műszaki végzettségű szakemberekre van igényük, ez derült ki az elmúlt években végzett minden felmérésből" -mondta a város polgármestere.
"A megállapodást ugyan a Pannon Egyetemmel kötjük, de valójában egy sokoldalú, szektorközi együttműködés kezdete ez, amellyel az önkormányzat, az egyetemi szintű felsőoktatás, a helyi gazdaság és a fehérvári emberek jövőjéért teszünk felelős lépéseket" -tette hozzá Cser-Palkovics András.

"A hazai felsőoktatás számára is újszerű működés létrehozásáról van szó, melyben a kezdetektől fogva szoros együttműködés van a város, az egyetem és az ipari partnerek között. Hallgatóink tapasztalatot szerezhetnek projekt- és csapatmunkában és hozzáférhetnek a legkorszerűbb eszközökhöz. Feladatunknak tekintjük olyan ösztöndíjrendszer kialakítását, ami lehetőséget teremt minden tehetséges motivált diák számára, hogy tanulmányait és szakmai pályáját Székesfehérváron teljesíthesse ki” - emelte ki Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora.

Az együttműködési megállapodás megkötésére azt követően került sor, hogy csütörtökön délelőtt a város közgyűlése jóváhagyta egy önkormányzati tulajdonú helyiségcsoport bérbeadását a Pannon Egyetem részére. A felsőoktatási intézmény önálló telephelyet létesít ugyanis Székesfehérváron, a Hiemer-házban. A képzési struktúráról egyeztetést kezdeményeznek a többi, Székesfehérváron működő felsőoktatási intézményekkel is.

Edupress.hu

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek