Egymillió eurós beruházás Ajkán: százan kaphatnak munkát
Uniós támogatással, közel 2.500 négyzetméteres műhelycsarnokot épített a Kókai Tömítéstechnikai Kft. Ajkán, a beruházáshoz az autóipari gumitermékeket gyártó cég 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program telephelyfejlesztésre kiírt pályázatán.
Az új csarnok a termelést kiszolgáló raktárakból, technológiai helyiségekből és termelő területből áll, ahol több mint ezer féle terméket állítanak elő a legkorszerűbb gyártástechnológiával. A főleg multinacionális vállalatoknak - közöttük a Knorr-Bremse fékrendszerek gyártójának - szállító cég pályázott egy új, háromezer négyzetméteres kutatóközpont megépítésére, ahol tesztlabort is berendeznek - mondta Kókai Mátyás, a cég ügyvezető igazgatója szerdán a csarnok átadása alkalmából az ajkai ipari parkban.
Elmondta azt is, hogy a dolgozók létszámát a tavalyihoz képest ötvennel 250-re emelték. A következő két évben közel százfős létszámbővítést terveznek - tette hozzá.
Lasztovicza Jenő (Fidesz-KDNP), a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy a megyében 42 cég nyert 2 milliárd forintnyi támogatást telephelyfejlesztésre a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól. A regionális fejlesztési tanács tagjaként azt hangsúlyozta, hogy a régióban a kis-és középvállalkozások támogatását helyezik a középpontba, mert a beruházások a munkahelyteremtés mellett jelentős adó-, és járulékbevételt hoznak az államnak és az önkormányzatoknak.
Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a Kókai Kft. 2010-ben 2,6 milliárd forint árbevételt ért el, és az első félév pozitív eredményére alapozva az idei évre 3 milliárd forintot terveznek. Az ország legnagyobb autóipari gumitermékeket gyártó cége tavaly 600 millió forint adózás utáni nyereséget realizált. Tájékoztatása szerint a cég árbevételének 2010-ben ötven százaléka az exportból származott, az idei évre a kivitel tíz százalékos növelését tervezik.
Az ajkai vállalat a világ 14 országába szállít autóipari haszongépjárművek és vasúti szerelvények fékrendszereibe, gépipari berendezésekbe, és tömegközlekedési járművekbe alkatrészeket. A Kókai Kft. számos magyar és nemzetközi nagyvállalat stratégiai beszállítója, a Knorr-Bremse AG-nek történő szállításokon keresztül ajkán gyártott alkatrészek épülnek be a többi között a Mercedes, MAN, SCANIA tehergépjárművek fékberendezésibe.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?