Egyre kevesebben érettségiznek
Hétfőn összesen mintegy 115 ezren kezdik meg az idei érettségit, kevesebben, mint 2005 óta bármikor. Ennek oka elsősorban az, hogy a nem most végzők száma 2007 óta nem látott mélypontra került - írja az Index.
Idén nappalin és felnőttképzésen összesen mintegy 79 ezren érettségiznek.
MTI-fotó: Balogh ZoltánAz érettségizők számának csökkenését az egyetemen tanulási kedv apadása okozza - írja az Index. 2010-től négy éven át több mint ötvenezren voltak, akik már nem tanultak valamilyen középiskolában, csak a felvételi miatt érettségiztek, tavaly már csak alig több mint negyvenezren, idén pedig már mindössze 36 300-an. Ez az idei szám a két évvel ezelőttinek (több mint 56 ezer) kevesebb, mint kétharmada, és 2007 óta nem látott mélypontot jelent.Miként portálunk is megírta, a legnevesebb munkaerő-piaci kutatók szerint az érettségit nyújtó képzés visszaszorítása hibás ténymegállapításokból és megalapozatlan vélekedésekből indul ki, ami rontja a munkaerő-kereslet és kínálat illeszkedését és súlyosbítja a társadalmi egyenlőtlenségeket.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A felsőoktatásban is el kell érni azt, hogy minden második fiatal duális képzésben vegyen részt, ahogyan az a szakképzésben már megvalósult -... Teljes cikk
A legtöbb keresztféléves hallgatót a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vette fel. Teljes cikk
Sztojka Attila államtitkár szerint egy évtized alatt csaknem 47 százalékkal csökkent a legfeljebb nyolc általánost végzettek száma, és több mint... Teljes cikk
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 1 hete
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 1 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 1 hónapja
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 2 hónapja
- A felsőfokú végzettségűek aránya nemek szerint hazánkban és az EU-ban 2 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötött az SZTE és a BYD 2 hónapja
- Ez a magyar iskola végzett a legjobb helyen a nemzetközi listán 4 hónapja
- Az amerikai munkaadók szerint a középiskolások nem állnak készen a munka világára 5 hónapja
- Elismert rangsorra került fel a Corvinus Egyetem 5 hónapja
- Így segítik az egyetemisták karrierépítését 6 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra 6 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig