kapubanner for mobile

Egyre több cég szabályzatot vezet be az AI munkahelyi használatára a kockázatok miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az MI helytelen alkalmazása adatvédelmi, szerzői jogi és fogyasztóvédelmi szempontból is komoly veszélyforrás.

Robbanásszerűen terjednek a munkahelyeken is a mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó kisegítő szolgáltatások (például a különböző chatbotok). Az MI használata a mindennapi üzletmenetben viszonylag új jelenség a vállalkozások számára, és sok esetben kihívást jelenthet az MI használatával együtt járó szakmai-etikai kérdések megválaszolása. Az MI biztonságos és felelősségteljes módon történő használatának fontos eszköze az MI használatára vonatkozó céges szabályzatok kidolgozása.

Az átfogó MI szabályzatok tartalmazzák az MI felhasználásának megengedett és tiltott módjait, valamint a használatra vonatkozó rendelkezések megsértésének következményeit, ami kritikus fontosságú lehet, ha a vállalkozás az MI alkalmazásával összefüggésben kárt szenved.

Az MI munkahelyi alkalmazásával kapcsolatban számos olyan kérdés merül fel, amelyek megválaszolása egyáltalán nem magától értetődő, ugyanakkor hatékony kezelésük a vállalatok biztonságos üzletmenetéhez alapvetően szükségesek – hangsúlyozza Dr. Szűcs Márk, a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda szakértője. – A vállalatok adatvédelmi, szerzői jogi és akár fogyasztóvédelmi jogszabályoknak, előírásoknak való megfelelési kötelezettségére is potenciális veszélyforrást jelenthet az MI helytelen és rendezetlen munkahelyi alkalmazása.”

A tengerentúlon és Nyugat-Európában máris népszerű és elterjedt gyakorlattá vált az MI munkahelyi használatával kapcsolatos belső szabályzatok, direktívák kidolgozása, és immár Magyarországon is egyre több példát találunk erre a hasznos gyakorlatra. Ezek a szabályzatok nemcsak rávilágítanak az MI potenciális kockázataira, hanem egyértelmű és átlátható döntéshozatali és felelősségi keretrendszert állítanak fel az egész szervezet számára.

Mit kell tartalmaznia egy MI szabályzatnak?

Egyfajta nulladik lépésként a munkahelyi MI használat szabályozásának kialakításához fontos azonosítani, hogy a vállalkozás működésében és szolgáltatásában milyen hozzáadott értéket jelenthet az MI, szükséges, illetve előnyös-e a vállalkozás számára az MI munkahelyi használata, és amennyiben igen, mely alkalmazások azok, amelyek használata támogatott lehet. A szabályzat kialakítása során mindazon kérdésekkel foglalkoznia kell a vállalatnak, amelyek más belső munkavállalók részére szóló szabályzatok kialakításánál is alapvetőek – így a szabályzat hatályának, céljának meghatározása, a végrehajtásért és karbantartásért való felelősség kijelölése vagy a főbb fogalmak definiálása jelenti a szabályzat keretrendszerét.

Az MI szabályzat tartalmát - akárcsak más munkahelyi belső szabályzatok esetében is– alapvetően meghatározzák az adott szervezet belső működési mechanizmusai, felépítése, valamint azon speciális jellemzők és elvárások, amelyeket a vállalkozás saját maga fogalmaz meg a működésével kapcsolatban. Megállapíthatók ugyanakkor olyan kérdések és területek, amelyeket egy MI szabályzatnak mindenképpen ezelnie kell. Ilyenek lehetnek a következők:

  • az MI alkalmazások milyen általános jellemzőkkel bírnak, milyen MI alkalmazás típusok és kategóriák merülnek fel (például Chat GPT alkalmazása esetén milyen jellegű szolgáltatást tud igénybe venni az alkalmazott, annak milyen felhasználási módjai merülnek fel);
  • milyen jogszabályi és céges előírások figyelembevételével kell eljárni az MI alkalmazásával összefüggésben;
  • milyen lehetséges jogi kockázatok, felelősségi kérdések merülnek fel;
  • milyen adatvédelmi és biztonsági intézkedéseket foganatosít a vállalkozás az MI alkalmazásával kapcsolatban (vagyis milyen adatok és információk oszthatók meg az MI alkalmazása során);
  • a munkavégzéskor milyen esetekben, milyen módon és milyen MI típusú alkalmazások használata megengedett (mi, mikor és hogyan használható);
  • melyek azok az esetek és körülmények, amelyek során az MI alkalmazása tiltott
  • melyek az MI munkahelyi használatában rejlő korlátatok és kockázatok (pl. a munkavállalók figyelmének felhívása az MI alkalmazások által nyújtott szolgáltatások limitációira);
  • a felelősség kérdése – tudatosítani az alkalmazottak számára, hogy az MI használatával előálló tartalomért, szolgáltatásért végső soron az azt használó munkavállaló felelősséggel tartozik, ezért köteles azt minden esetben ellenőrizni;
  • a munkáltató milyen módon és eszközökkel felügyelheti az alkalmazottak MI használatát;
  • a szabályzat megsértésével járó fegyelmi következményeket és az erre vonatkozó eljárásokat; illetve
  • az alkalmazottak MI-tudatosságát elősegítő belső oktatások rendje (az alkalmazottak rendszeres időközönként történő képzése elengedhetetlen az MI használatára vonatkozóan is, különös tekintettel a technológia gyors fejlődésére és az újonnan megjelenő szolgáltatások megismerésére).

Figyelemmel az MI folyamatos fejlődésére, a mindennapi munkavégzésben is várhatóan egyre széleskörűbb és komplexebb alkalmazása várható a technológiának. Amikor az MI-t már számos munkakörben és feladat elvégzéséhez nagy számban alkalmazzák, a vállalkozások nem engedhetik meg maguknak, hogy elhanyagolják az ilyen tevékenységek és módszerek felügyeletét és szabályozását” – tette hozzá a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda szakértője.

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek