kapubanner for mobile

Egyre több külföldön tanuló kínai tér haza

A jobb karrierlehetőségek és családjuk miatt mind több kínai diák tér haza iskolája elvégzése után – derül ki a kínai oktatási minisztérium által kedden nyilvánosságra hozott adatokból.

images

images

A tárca szerint 2013 során mintegy 414 ezer fiatal utazott külföldre tanulni, miközben 354 ezren tértek vissza iskoláik befejezése után. Utóbbi a 2012-es adatoknak a triplája, a 2000-es visszatérők számának pedig harmincszorosa. A részletes statisztikákból az is kiderül, a hazatérők legnagyobb arányban, 60 százalékban mesterszakos hallgatók, az alapképzés után Kínába visszautazók aránya 30 százalék.

A mind népszerűbbé váló hazatérés hátterében a kínai gazdaság nyitása, az általános üzleti környezet javulása és a képzett munkaerő számára megnyíló jó munkalehetőségek járulnak hozzá. A témáról rendszeresen jelentő kínai globalizációs központot vezető Henry Vang szerint a külföldön végzett kínai fiatalok számára az otthoni elhelyezkedés a legbiztosabb. Ezeket a fiatal, világlátott, erős angoltudással rendelkező felnőtteket a nemzetközi vállalatok mellett a mindinkább külföld felé nyitó közepes és kisvállalkozások is szívesen alkalmazzák, de a vállalkozó kedvűek számára saját vállalkozás alapítása is egyre könnyebb az országban. A kínai globalizációs központ egy korábbi jelentése szerint a külföldre távozó fiatalok 70 százaléka visszatérést tervez, elmondásuk szerint a munkahely mellett a család játssza döntésükben a legnagyobb szerepet.

A Kínai Társadalomtudományi Akadémia statisztikái szerint a visszatérők száma 2004 óta emelkedik, s az érezhetően felgyorsult a 2008-as gazdasági világválság kirobbanása után. Az állami sajtó ugyanakkor e témával foglalkozó cikkeiben azt emeli ki, hogy továbbra is Kína veszíti el legnagyobb számban a tehetséges fiatalokat. Visszatérésüket már ma is állami kedvezményekkel próbálják vonzóbbá tenni, a jövőben ugyanakkor ennél is nagyobb ösztönzőkre van szükség – írta az év elején a Zsenmin Zsipao központi lap.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek