Egyszerűbb lesz a fogyatékos emberek foglalkoztatása
Új, egységes és egyszerűbb rendszerben működik a fogyatékos és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása jövőre; az átalakításnak köszönhetően hétezerrel nő a támogatott foglalkoztatottak száma - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Emlékeztetett, az eddigi bonyolult, átláthatatlan és sokszor igazságtalan rendszerben a különböző cégek különböző módon és különböző összegű támogatásokat kaptak; volt, amelyik költségtámogatást, más bértámogatást, megint más költségkompenzációt és bértámogatást is kapott.
Az új rendszerben - első lépésként - a cégeknek pályázniuk kellett a foglalkoztatási akkreditációra, ennek eredményét ismertette most Soltész Miklós. A munkáltatók a pályázaton kétféle foglalkoztatást vállalhattak: egyrészt a tartós, másrészt az úgynevezett tranzit foglalkoztatást. Előbbiben azoknak adhatnak hosszú távra munkát, akiknél nem várható, hogy kikerülhetnek a nyílt munkaerő piacra, utóbbiban pedig azoknak, akiknek az egészségi állapota javulhat, vagy képzés után kikerülhetnek a nyílt munkaerő piacra.
Közölte, az új rendszerben is megmarad a rehabilitációs kártya, valamint a szociális foglalkoztatás. Előbbi előnye, hogy a cégeknek nem kell befizetniük a 27 százalékos szociális adót, a szociális foglalkoztatás pedig azt jelenti, hogy az intézményekben élő, általában súlyos fogyatékosságú embereknek adnak munkát.
Soltész Miklós közölte: az akkreditált foglalkoztatási pályázat eredményeként a 326 vállalkozás 27 900 embert tartós, 2400-at pedig tranzit támogatási rendszerben foglalkoztathat. Az új rendszer bevezetésével Magyarország eleget tesz az európai uniós irányelveknek - jelentette ki az államtitkár.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk
A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk
A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 4 hónapja
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 5 hónapja
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 5 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 5 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 5 hónapja
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 6 hónapja
- Dőlnek a hitelkérelmek: rekordot döntött a fix 3%-os kkv hitel 6 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 6 hónapja
- Mi alapján kaphatok megváltozott munkaképességűként több ellátást? 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?