kapubanner for mobile

Egyszerűsödik az idénymunka és változik az utána fizetendő járulék

Mivel az Országgyűlés már elfogadta, akár már július 15-től hatályba léphet az idénymunkát szabályozó rendelet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) honlapján.

A közlemény szerint az eddigi jogszabály életszerűtlen, bürokratikus és bonyolult volt, de az új szerint az alkalmi és az idénymunkások legális munkavállalása egyszerűsödik. Nem kell például minden nap alkalmi munkavállalói szerződést kitölteni, a bejelentést elektronikus úton is el lehet majd intézni - hívja fel a figyelmet a közlemény.

Az alkalmi munkavállalás több százezer embert érint Magyarországon, a megszavazott törvény szerint a mezőgazdasági idénymunkások után napi 500 forint adót kell fizetniük a munkáltatóknak. Ezt eddig a nettó munkabér alapján számolták ki, annak 30 százalékát kellett megfizetni adóként - mondták el az MTI érdeklődésére a minisztérium sajtóirodáján. A változás nyomán - hívták fel a figyelmet - 1.500 forintos nettó napidíj fölött már több marad a munkáltatónál az eddigiekhez képest. Az alkalmi munkások után napi 1.000 forint lesz a járulék összege. Egy naptári évben 120 napnál nem lehet több az idény- és alkalmi munka időtartama együttesen, ha valakit egy helyen többször is alkalmaznak így.

Az alkalmi munkások létszámát az adott helyen főállásban foglalkoztatottak számához kötik. Ott, ahol főállásban legfeljebb öten vannak, 2 alkalmi munkás lehet, 6 és 20 fő között 4, 20 fő felett pedig legfeljebb 20 százalékos lehet az alkalmi dolgozók aránya.

Az egyszerűsített foglalkoztatást az Ügyfélkapun, SMS-ben, egy kód segítségével vagy telefonos ügyfélszolgálaton jelenthetik be a munkáltatók, ha előtte ők és a munkások is regisztráltatják magukat az Ügyfélkapun. Ezzel együtt megszűnik a kötelező alkalmi munkavállalói szerződés, de aki szeretné, maradhat ennél a megoldásnál.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk

Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk