Így változik a minimális építőipari rezsióradíj az emelkedést követően
A rezsióradíj kiszámításánál többek között a garantált bérminimumot és a pótlékokat vették figyelembe.
A minimális építőipari rezsióradíj idén 5856 forintra emelkedik - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÉÁPB) javaslatára - amelynek tagja az ÉVOSZ - Lázár János építési és közlekedési miniszter rendeletében hirdette ki az idei évre ajánlott minimális építőipari rezsióradíjat, amely október 10-től lép hatályba. Koji László, az ÉVOSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a minimális építőipari rezsióradíj az ágazati szereplők mellett a megrendelőknek is támpontot ad. A lakosságnak fontos tudni, hogy ha egy vállalkozás a minimális építőipari rezsióradíját, a mostani rendeletben meghatározottnál kisebb összegben határozza meg, akkor az irreálisan alacsony árnak tekinthető. Ez a mostani erősödő versenyben lehet ugyan az adott vállalkozásnál a túlélés eszköze, azonban emiatt kétségessé válik a vállalkozás jogszerűsége. Ezért kérte a lakosságot, hogy építőipari, felújítási munkáknál mindig vegyék figyelembe, hogy az általuk választott vállalkozás milyen építőipari rezsióradíjjal dolgozik. A rezsióradíj kiszámításánál több mint 20 tételt, köztük a garantált bérminimumot, a pótlékokat (túlórapótlék, műszakpótlék), a szociális hozzájárulási adót, a csoportos személyszállítás és az ügyviteli, munkahelyi irányítás költségeit és az energiaköltségeket vették figyelembe.
A kalkuláció alapját az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÉÁPB) által tavaly javasolt 5070 forintos rezsióradíj adta, bár ez végül nem kapott jogszabályi keretet. A közlemény szerint a tételek közül tavalyhoz képest 14 százalékkal nőtt a garantált bérminimum, valamint jelentősen emelkedtek a csoportos személyszállítás költségei: ennek az értéke egy munkaórára vetítve idén már elérte a 387 forintot. Az ügyvitel, munkahelyi irányítás ráfordítása pedig 1319 forintra emelkedett. Hozzátették, hogy a 2022-es magas infláció hatása is jelentősen befolyásolta a minimális rezsióradíj alakulását. Az ÉVOSZ honlapján olvasható tájékoztatás szerint az építőipari rezsióradíj a vállalkozó kivitelező vagy az alvállalkozó kivitelező szakági építési-szerelési termelő tevékenységének elvégzéséhez szükséges, egy aktív munkaórára vetített összes költsége. Az építőipari rezsióradíj tartalmazza a személyi jellegű költségeket, az ellátási költségeket, a fizikai dolgozók rezsi jellegű költségeit, az irányítási és az ügyviteli költségeket.
MTI
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk
Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk
A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk
- Itt a kőművesek réme: 5 fős brigádot vált ki ez a falazórobot 6 hónapja
- A kontármunka drágább, mint valaha: ennyibe kerül, ha rossz szakembert választunk 6 hónapja
- Villany, víz, gáz – sok magyar hiába keres szerelőt, ha baj van otthon 6 hónapja
- Felmérés: ilyen könnyítésre vágynak a magyar kkv-k 6 hónapja
- Kiderült, melyik a mesterséges intelligenciának leginkább ellenálló ipar 6 hónapja
- Ősszel újra emelkedhet a foglalkoztatás ezen a területen 7 hónapja
- VOSZ: elkerülhetetlen a bérmegállapodás újratárgyalása 7 hónapja
- Elég a méltatlan nyugdíjakból – országos népszavazás jöhet 7 hónapja
- Szolgálat közben halt meg a 38 éves magyar mentős 8 hónapja
- Pályaorientációs programokkal népszerűsíti az építőipari szakmákat az általános iskolások körében az ÉVOSZ 8 hónapja
- Leesni könnyű, megvédeni nehéz? – kritikus a munkavédelem az építőiparban 9 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben