kapubanner for mobile

Elbocsátások a pozsonyi Pátria Rádió magyar szerkesztőségében

Elbocsátották a pozsonyi Pátria Rádió magyar szerkesztőinek egyharmadát, tavasz óta huszonegyből hét embert - adta hírül az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.

Both Enikő, a szlovákiai közszolgálati rádió magyar adásának főszerkesztője szerint az adás nincs veszélyben, az elbocsátásokra a megújulás miatt volt szükség. Négy embertől még tavasszal vált meg a főszerkesztő, újabb háromnak október elején kell mennie. A főszerkesztő szerint az adásnál jelentős túlfoglalkoztatottság volt. Az elbocsátottak, s néhány más forrás szerint, a háttérben a magyar adás leépítésére, esetenként személyes bosszú van, s mindezt alapvetően a februártól napi 12 órásra bővült magyar műsor színvonala sínyli meg.

"Korábban heti 56 órát sugároztunk 21 szerkesztővel, egy műsoróra előállítására 11 munkaóra jutott. A Szlovák Rádióban átlagosan mintegy 5 munkaórát vesz igénybe egy műsoróra elkészítése”– mondta a lapnak Both Enikő.

Molnár Judit, az egyik elbocsátott szerkesztő szerint szó sincs túlfoglalkoztatottságról, és ennyi alkalmazottal már nem lehet színvonalas műsort készíteni. Most ott tart a rádió, hogy aki az előző héten naponta kétórás műsort készített, minden előkészület és segítség nélkül ezen a héten napi háromórás műsort készít. Azaz heti 15 órát kell megtöltenie társszerkesztő és riporterek nélkül” - fejtette ki Molnár. Azt állítja: ilyen műsor elkészítése más rádiónál elképzelhetetlen egy emberrel.

Both Enikő azzal érvel, hogy a belső alkalmazottak munkáját sok külső, szerződésre dolgozó szerkesztő segíti. Külső munkatársai korábban is voltak a rádiónak - állítja Molnár -, most csökkentik a belső alkalmazottak számát, de nincs jelentősen több külsős.

A főszerkesztő szerint az elbocsátásoknak szakmai okai is voltak, többen "hallgathatatlanok" voltak azok közül, akiket elküldött. Az érintettek ezt tagadják.

A Magyar Koalíció Pártjához közelálló Felvidék.Ma című szlovákiai magyar hírportál az elbocsátottak védelmére kelt, s politikai okokat is sejtet az ügy mögött. Szerinte az elbocsátások valódi oka "abban is keresendő, hogy Both Enikő, az új főszerkesztő kirúg mindenkit, aki a Pátriában ellenvéleményt mer megfogalmazni az ő átgondolatlan, óránként változó, kivitelezhetetlen és a Pátria kiüresedését szolgáló intézkedéseivel szemben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek