kapubanner for mobile

Elbocsátástól tartanak a szlovén újságírók

Új tulajdonosa van a legnagyobb szlovén napilapnak, a Delonak, és a váltás miatt a dolgozók elbocsájtásoktól tartanak - közölte a horvát sajtó csütörtökön.

Az Index.hr horvát portál beszámolt arról, hogy a szlovén FMR befektetési és pénzügyi alap 7,3 millió euróért vette meg a sajtóorgánumot. Az újságírók azt kérték az új tulajdonostól, amely eddig még soha nem foglalkozott médiával, hogy ismertesse terveit.

Az Index.hr szerint a Delo a legrégebbi, nagy hagyományokra visszatekintő szlovén napilap, sokak véleménye szerint egyben a legszínvonalasabb is, amely a legnagyobb befolyással bír a közvéleményre. Az inkább baloldali kötődésűnek tekintett lapnak 400 munkatársa van, köztük 150 újságíró, akik most attól félnek, hogy az új tulajdonos megpróbálja megváltoztatni a lap arculatát, valamint létszámcsökkentést tervez.

Politikai elemzők és médiaszakemberek úgy vélik, hogy Szlovéniában a legtöbb esetben kérdéses és átláthatatlan a sajtóorgánumok mögötti tulajdonosi háttér. Szerintük gyakran előfordul, hogy egy-egy többségi médiarészvény-csomag megvásárlása mögött politikai érdekek állnak.

Az adásvételi szerződést még jóvá kell hagynia a kulturális minisztériumnak, mint a médiafelügyeletet ellátó illetékes tárcának.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek