kapubanner for mobile

Elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet az Európai Parlament

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Európai Parlament a mai napon elfogadta a mesterséges intelligencia (MI) szabályzásáról szóló uniós rendeletet. A várhatóan még idén tavasszal életbe lépő jogszabályt megszegő vállalatok a jövőben akár 35 millió eurós (több mint 13 milliárd forintos) büntetéssel is szembenézhetnek.

Elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet az Európai Parlament-

Amint az Európai Unió Tanácsa is formálisan jóváhagyja az MI Rendeletet, az új uniós jogszabályt kihirdetik, és 20 nappal később hatályba is lép, azonban a legtöbb szabály két évvel később válik alkalmazandóvá. A világon ez az első átfogó, kifejezetten a mesterséges intelligencia fejlesztésére és használatára vonatkozó jogszabály, amelynek célja többek között az MI biztonságos működésének elősegítése és az egyének alapvető jogainak védelme. A rendelet kockázati alapú szabályozást vezet be az mesterséges intelligencia rendszerekre, ami bizonyos típusú MI-rendszerek használatát meg is tiltja, valamint a magas kockázatú MI-megoldásokra szigorú szabályokat vezet be.

Az MI Rendelettel kapcsolatos szabályszegéseket az illetékes hatóság a GDPR-nál is szigorúbb bírsággal büntetheti. Ennek következtében a bírság bizonyos esetekben elérheti akár a 35 millió eurót, vagy a jogsértő szervezet előző pénzügyi évében elért teljes éves világpiaci forgalmának 7 százalékát kitevő összeget (attól függően, hogy melyik érték a magasabb a kettő közül).

„A mesterséges intelligencia rendszereket használó, illetve fejlesztő vállalkozásoknak érdemes időben elkezdeniük felmérni, hogy az MI Rendelet milyen hatással lehet a működésükre. Összetettebb, magasabb kockázatú rendszerek esetében kiemelt fontosságú, hogy a társaság egy átfogó és hatékony stratégiát dolgozzon ki arra, hogy milyen eszközökkel és határidőkkel felel meg az új jogszabályi követelményeknek” – hangsúlyozta dr. Vári Csaba és dr. Gaál András, a Baker McKenzie Ügyvédi iroda szakértő ügyvédjei.

 

fotó: unsplash

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek