Elfogadta a kormány a Nemzeti intelligens szakosodási stratégiát
Mint Bódis József elmondta, az intelligens szakosodási stratégia kiemelt figyelmet fordít a kis- és középvállalkozások megerősítésére.
"Azon dolgozunk, hogy Magyarországot a vállalati szektor hatékonyságának fokozásával 2030-ra Európa jelentős innovátorai közé léptessük előre" - hangsúlyozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára. Hozzátette, a kormány által elfogadott új Nemzeti intelligens szakosodási stratégia (s3) többek között az értékteremtés és hatékonyság egyensúlyát megteremtve támogatja e törekvés valóra váltását - tájékoztatott szerdai közleményében az ITM. Bódis József kiemelte, az intelligens szakosodási stratégia kiemelt figyelmet fordít a kis- és középvállalkozások megerősítésére, termelékenységük javítására. A koronavírus-járvány megmutatta, mennyi lehetőség, mekkora erő rejlik ebben a szektorban. A magyar munkavállalók több mint kétharmadát foglalkoztató kkv-k stabil működését a jövőben is támogatni kell.A 2021-2027 fejlesztési időszakra érvényes intelligens szakosodási stratégia feltérképezi a nemzeti és regionális erősségeket, meghatározza a rájuk alapozható intelligens szakosodási irányokat. A stratégiában az érdekelt szereplők széleskörű bevonásával beazonosított nyolc kiemelt terület jelenik meg: a mezőgazdaság-élelmiszeripar, az egészség, a gazdaság digitalizációja, a kreatív ipar, az erőforrás-hatékony gazdaság erősítése, az energia és klíma, a szolgáltatások és az élvonalbeli technológiák fejlesztése - derül ki a közleményből.
"A Nemzeti intelligens szakosodási stratégia megalkotása és elfogadása mérföldkő a kkv-k versenyképességének fokozásában, a vállalkozókedv támogatásában, az erősségek kiaknázásában. A kutatási és innovációs teljesítmény növelésén túl az S3 fontos eszköz a következő időszak kihívásainak hatékony kezelésében, legyen szó az ipari digitalizációról, a regionális gazdaságok fejlesztéséről, vagy akár a KFI együttműködések megerősítéséről" - hangsúlyozta Bódis József. Hozzátette, az egyetemi tudásközpontokra épülő Területi Innovációs Platformok országos hálózata kulcsfontosságú lesz a stratégiai célkitűzések hosszú távú és hatékony megvalósításában. A Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia végleges változata elérhető a https://nkfih.gov.hu/hivatalrol/nemzeti-intelligens/nemzeti-intelligens-szakosodasi-strategia-2021-2027 oldalon.
MTI
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon