Elfogadták a költségvetést megalapozó törvényeket
A parlament hétfőn - 208 igen és 168 nem szavazattal - elfogadta a jövő évi költségvetést megalapozó másfél tucatnyi törvényt módosító javaslatot, amelyben a 13. havi nyugdíj maximálása is szerepel.
A nyugdíjtörvény a jövő évre 80 ezer forintban maximálja a 13. havi nyugdíjat, és csak azok kaphatják, akik betöltötték a 62. életévüket. A módosítás kimondja, hogy 2010-től az éves költségvetésben szerepel majd a 13. havi nyugdíj maximális összege.
A törvényjavaslat záróvitájában felszólaló Szászfalvi László (KDNP) rendkívül méltánytalannak nevezte, hogy a kormány úgy terjesztett a parlament elé egy, a személyi adatokat érintő javaslatot, hogy azzal véleményük szerint megszegte a törvényi előírásokat, illetve nem egyeztetett róla az adatvédelmi biztossal.
Mint mondta, a törvényjavaslat egy, a Magyar Államkincstár által kezelt, egységes, szociális nyilvántartás létrehozásáról rendelkezik, amelyben összevonják a különböző szociális támogatásokhoz kapcsolódó nyilvántartásokat. A képviselő közölte: az általuk kifogásolt és elhagyásra javasolt részek azért sértik az alkotmányt, mert az új rendszerben egy nyilvántartásban kezelnék a társadalombiztosítási azonosító jelet és az adóazonosító jeleket.
A záróvita második szakaszában Iván László (Fidesz) azt mondta, hogy a válságkezelés jól bevált európai receptje az adócsökkentés, a kamatcsökkentés és a növekedési programok elindítása. Ezzel szemben a kormány a megszorításokra alapoz és ellehetetleníti a nyugdíjasokat.
Közölte, hogy olyan módosító indítványt nyújtottak be, amely kihagyná a törvényből a 13. havi nyugdíj elvételére vonatkozó passzust, mert azt semmilyen költségvetési és gazdasági kényszer nem indokolja.
Lezsák Sándor ezt követően a vitát lezárta.
Veres János pénzügyminiszter Szászfalvi László szavaira reagálva azt mondta, hogy olyan adatbázis áll majd rendelkezésre, amely megmutatja az önkormányzatoknak és az állami szerveknek, hogy ki és mekkora állami vagy önkormányzati juttatásban részesül.
Az Országgyűlés sem az egyes adatkezelésre vonatkozó szabályok elhagyását indítványozó sem a 13. havi nyugdíj új feltételrendszerével kapcsolatos rendelkezések elhagyásáról szóló javaslatot nem fogadta el.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?