kapubanner for mobile

Elhagyják hazájukat, mert félnek a munkanélküliségtől

150 ezren hagyták el Portugáliát 2011-ben a munkanélküliségtől félve, és ez az ország történetének egyik legjelentősebb kivándorlási hulláma - írta kormányzati statisztikákra hivatkozva pénteken a Diário de Notícias portugál lap.

Az elmúlt öt évben mintegy félmillióan vándoroltak ki az adósságválsággal küzdő délnyugat-európai országból, azaz minden 21. polgára elhagyta a 10,5 milliós államot. A migráció mértéke így elérte az 1970-es évek nagy kivándorlási hullámáét.

A statisztikák szerint ugyanakkor a kivándorlás fő célállomásai nem a fejlettebb államok. Míg az 1970-es években az országot elhagyók nagy többsége Franciaországba és Németországba ment a jobb munkalehetőségek reményében, addig jelenleg a célállomások elsősorban korábbi portugál gyarmatok, Brazília és Angola.

A lisszaboni kivándorlási államtitkárság szerint az ország elhagyása közel sem mindig hoz jobb életet az érintettek számára. A Portugáliát külföldi álláslehetőségek reményében elhagyók nemritkán kizsákmányolás vagy kényszermunka áldozataivá válnak.

Portugália gazdasága már a válság előtti években is gyenge teljesítményt nyújtott, 2011 óta pedig nemzetközi pénzügyi támogatásra szorul. Márpedig az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap 78 milliárd eurós segélycsomagjának lehívásához bevezetett takarékossági intézkedések miatt a gazdaság a kormányzati előrejelzések szerint az idén további 3,3 százalékkal csökkenhet, a munkanélküliség pedig további negatív rekordokat döntve 15 százalékra nőhet.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek