"Elhibázott a multik munkahely-teremtési támogatása"
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz LMP elhibázottnak tartja a kormány multinacionális cégeknek nyújtott munkahely-teremtési támogatásait, szerintük ugyanis inkább a magyar kis- és középvállalkozók (kkv) támogatására kellene koncentrálni.
Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke beszélt erről szerdán, Budapesten újságíróknak.
Hangsúlyozta, a Fidesz "korábbi hangzatos ígéretei ellenére" az elmúlt 25 év hibás gyakorlatát folytatja, vagyis "bebetonozza" a kkv-k multinacionális cégekkel szembeni versenyhátrányát. Az LMP képviselője szerint ezt támasztja alá, hogy bár a kormánypárt 2011-ben azt mondta, legfeljebb 5 millió forint fordítható egy munkahely létrehozására, 2013-ban a Hankook gumigyárnak átlagosan 19 millió forintos támogatást biztosított egy-egy új álláshelyre.
Szél Bernadett bejelentette, a kormány multinacionális cégeknek nyújtott támogatásainak pontos megismerése érdekében közérdekű adatkéréssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Navracsics Tibor külügyminiszterhez és Varga Mihály nemzetgazdasági tárcavezetőhöz.
Kiemelte, a rendelkezésre álló adatok alapján az elmúlt négy évben 50 ezer munkahelyet hoztak létre az említett külföldi tulajdonú cégek, amit nagyon kevésnek tartanak. Az LMP társelnöke szerint a helyzeten a kabinet multinacionális cégekkel kötött stratégiai megállapodásai sem tudnak javítani, hiszen ezek a vállalatok azonnal leépítésbe kezdenek, illetve kivonulnak egy országból, ha érdekük úgy kívánja.
Szél Bernadett szerint ezért a kormánynak inkább a magyar kkv-kat kellene támogatnia, hiszen kizárólag ezen cégek hozhatnak létre "válságálló munkahelyeket". Szólt arról is, pártja álláspontja szerint olyan "munkabarát államot" kellene létrehozni, amelyben "jogaiban erős, megfizetett és tanult emberek virágoztathatják fel az országot".

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?