Eljárás indult a Volkswagen csoportnál piaci manipuláció gyanúja miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA VW körül számos eljárás zajlik a dízelbotránnyal és helytelen szén-dioxid-kibocsátási adatokkal kapcsolatban. A csoport 49 jelenlegi vagy korábbi munkatársát vonták eljárás alá, és az Egyesült Államokban két volt menedzsert már el is ítéltek - írja az MTI.
A házkutatást még március elején tartották, a VW wolfsburgi központjában 13 irodát kutattak át, lefoglaltak számos iratot és adathordozókat. Az eljárást ismeretlen tettes ellen indították azzal a gyanúval, hogy tőkepiaci manipuláció szándékával valótlan adatokat jelentettek meg egy 2015. december 9-i közleményben.
A tőkepiaci szabályok alapján megjelentetett közleményben a VW arról tájékoztatta részvényeseit és a közvéleményt, hogy egy korábbi, 2015. novemberi közleményükkel szemben nem 800 ezer, hanem csupán 36 ezer gyártmányt érinthetnek bizonyos dízel-, illetve benzinüzemű motorok szén-dioxid-kibocsátásával kapcsolatos rendellenességek. Az ügyészség szerint ez az adat valótlan, és meg kell vizsgálni, hogy ki tudott, és ki tudhatott erről.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?