Elkezdődött a NAV nyári razziája – fókuszban a nyugtaadás és a bejelentett alkalmazottak
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
Az adóhatóság keddi tájékoztatása szerint az ellenőrök a számla- és nyugtaadási kötelezettség teljesítését, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a forgalmazott árucikk eredetét, a jövedéki termék forgalmazását, valamint a pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják kiemelten. Az ellenőrzéssorozat augusztus 31-ig tart.
A közleményben felidézték, hogy tavaly nyáron minden ötödik ellenőrzésnél talált hibát a NAV. Az ellenőrök a legtöbb visszaélést a nyugtaadás, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel; mintegy ötszáz adózónak akadt ezzel problémája. A korábbi évek tendenciája sem változott, még mindig a vendéglátók "felejtik el" leggyakrabban a nyugtaadást - fogalmazott a NAV.
Hozzátették, hogy sok vállalkozásnak az áfagyűjtő helyes használata is gondot jelentett, a pénztárgépekben az elütés minden esetben az állam kárára történt. Minden negyedik jövedéki ellenőrzésnél találtak szabálytalanságot az ellenőrök.
A NAV akár kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki elmulasztotta a nyugtaadást vagy az alkalmazotti bejelentést. Igazolatlan eredetű áru esetén egymillió forint a bírság maximuma. A mulasztási bírságon kívül tizenkét nyitvatartási napra lezárhatja a NAV a vállalkozás üzletét is.
Speciális szabályok vonatkoznak a kedvezményes adózási módot választókra, ezért a katásoknak és a kivásoknak nem éri meg kockáztatni. Elesnek ugyanis a kedvezményes adózási módtól, ha a három legsúlyosabb adóügyi jogsértés (nyugtaadás vagy alkalmazotti bejelentés elmulasztása, igazolatlan áru) elkövetéséért állapítanak meg terhükre mulasztási bírságot - hívta fel a figyelmet az adóhivatal.
Az átalányadózásra való jogosultság is megszűnik, ha a vállalkozó elmulasztja nyugtaadási kötelezettségét.
A súlyosan mulasztók mindezek mellett még utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak. Nekik a jegyzőkönyv átvétele után érdemes a lehető leggyorsabban ellenőrizni bevallásaikat és a fizetendő adót, a revízió megkezdéséig ugyanis még önellenőrizhetők az esetleg korábban be nem vallott tételek - ismertette a NAV.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?