kapubanner for mobile

Elterjedhet a gyermekmunka Magyarországon

Világszerte tiltják, mégis minden hatodik gyermek dolgozik. Magyarországon is elterjedhet.

A világon több mint 200 millió 5-17 év közötti gyermek dolgozik rendszeresen, nyolcmillió rabszolgaként. A gyermekmunka legfőbb oka a szegénység; a megélhetésért munkára kényszerített gyermekek legtöbbje éhbérért dolgozik, iskolába nem jár. Közülük több mint 100 millióan veszélyes munkát végeznek.


Gyermekek életveszélyben



A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) tavalyi jelentéséből az derült ki, hogy az 5-17 éves korosztályban csökkent, a 15-17 évesek között nőtt a veszélyes munkát végzők száma, a gyermekmunka legrosszabb formáinak felszámolására irányuló erőfeszítések lelassultak. Az ILO rendkívül aggasztónak tartja a válság hatását a gyermekekre. A veszélyes munka jellemzőbb a mezőgazdaságban, ezen belül többek között a halászatban, a fakitermelésben és az állattenyésztésben.


Elterjedhet a gyermekmunka Magyarországon



Az UNICEF magyar bizottságának elnöke már korábban azt mondta, hogy Magyarországon is elterjedhet a gyermekmunka. Ennek egyszerre oka és következménye a szegénység. Takács István megkérdőjelezte, hogy a gyermek érdekét szolgálná a tankötelezettség leszállítása.

Az UNICEF Kutatási Központja a minap közzétett egy sokkoló jelentést a gyermeknélkülözésről. Abból kiderült, hogy a "legnagyobb fokú nélkülözést olyan országokban mutatták ki, mint Románia, Bulgária és Magyarország" (több mint 70%-os, 50%-os és 31%-os nélkülözés). A relatív gyermekszegénységi ráta Magyarországon 10,3 százalék, vagyis minden tízedik gyermek azonnali hátránnyal indul a többi, környező ország lakóihoz képest.

A tanulmány világossá tette, hogy egy-egy kormány milyen jelentős hatással van a gyerekek életére. Lengyelországban, Szlovákiában például alacsonyabb a gyermeknélkülözési ráta, mint Magyarországon, noha a három ország gazdasági fejlettsége és egy főre jutó jövedelme nagyjából hasonló. Az UNICEF Magyar Bizottsága ezért kezdeményezte, hogy a parlamenti szakbizottság és a kormány vitassa meg a tanulmányában foglaltakat.


Iskolai helyett blokkoló óra



A lapunk által megkérdezett szakemberek (pedagógus, pszichológus, oktatáskutató) korábban szintén azt mondták, hogy a tankötelezettség csökkentése a legsúlyosabb társadalmi következményekkel járhat. Volt, aki Taigetosz-törvényt emlegetett, más úgy vélte, szemétre dobnak egy csomó gyereket, amikor a közoktatás és a szakképzés átalakításakor fittyet hánynak az oktatás esélyt teremtő funkciójára. A szülői szervezetek is megszólaltak. Szerintük a tankötelezettség leszállítása miatt növekedhet a fiatalkori munkanélküliség, a gyermekmunka, a kizsákmányolás, a gyermekprostitúció.


Gyermekmunka --– a legmocskosabb profit



A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint (ILO) minden a munkaerőpiacon megjelenő 12 év alatti gyermeket gyerekmunkásként tart számon. Az ILO célkitűzése, hogy 2016-ig felszámolják a gyermekmunka legrosszabb formáit. Évek óta sürgető elvárás a gyermekmunka felszámolása a nemzetközi prostitúcióban és drogkereskedelemben. Az ILO felkérésére készített felmérésben megkérdezett fiatalok sokszor észre sem vették, hogyan vezetett az útjuk a rövidital fogyasztásától a droghasználatig, majd a drogért nyújtott szexuális szolgáltatásokig. Amennyiben több gyereket lehetne benntartani a kis osztályokkal működő közoktatásban, valószínűleg a legveszélyesebb és legmocskosabb gyermekmunkákba bevont fiatalok száma is csökkenne.


Futószalagon gyártott gyermekbűnözés



Nagy József oktatáskutató, a szegedi egyetem professzora korábban megkérdőjelezte a tovább nem tanuló gyerekek munkába állítását. Szerinte azok a fiatalok, akik kötelezően nem járnak iskolába és stabil munkahelyük sincs, semmittevésre kényszerülnek. Ez antiszociális viselkedésre, bandákba verődésre késztetheti őket, végeredményben a döntés tovább növeli a segélyezettek és a börtönlakók számát.


Felkészületlenek a hatóságok



Ezt két éve közölte az ombudsman, miután vizsgálatot indított, mert az akkori sajtóhírek szerint az M7-es építkezésén gyermekkorú munkavállalókat találtak. Az állampolgári jogok parlamenti biztosa szerint sem a munkaügyi ellenőrök, sem a gyermekek védelmére hivatott szervek nincsenek felkészülve arra, mit tegyenek a munkavállaló gyermekek ügyében. Az ombudsman emlékeztetett: a 15 éves kor alatti kiskorúak foglalkoztatását a törvény szigorúan tiltja, de semmi sem írja elő a gyermekek védelmére hivatott szervek tájékoztatását.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk