kapubanner for mobile

Elutasítva a közigazgatási hivatalok régiós átszervezése

Elképzelhető, hogy a közigazgatási hivatalok jövőre megyei szervezetben működnek, ugyanis az Alkotmánybíróság megsemmisítette a régiós átszervezéséről szóló rendeletet.

Mindenképp konszenzusos javaslatot akarnak a parlament elé terjeszteni, mondta Gyenesei István, az önkormányzatokért is felelős miniszter annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a közigazgatási hivatalok régiós átszervezéséről szóló rendeletet.

Ha januárra nem módosítják a jogalkotók a vonatkozó törvényt, az az intézmények ellehetetlenüléséhez vezet.
Gyenesei nem tartja kizártnak, hogy a konszenzus érdekében visszalépésre kényszerülnek, és a közigazgatási hivatalok jövőre ismét megyei szervezetben működnek.

A Fidesz olyan kormányhivatalokká alakítaná át a közigazgatási hivatalokat, melyekben összevonnák a jelenleg önállóan működő többtucatnyi területi kormányhivatalt. E körbe tartoznának például a közlekedési hatóságok, a környezetvédelmi felügyelőségek, a tisztiorvosi hivatalok és a mezőgazdasági hivatalok.

hirado.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek