Elvesztette egyensúlyát - tizenkét métert zuhant egy munkás
Tizenkét métert zuhant, minek következtében azonnal az életét vesztette egy munkás egy szatmári cég telephelyén - írja a szatmar.ro.
Mint kiderült, az 53 éves férfi nem a cég alkalmazásában állt, hanem egy másik, fémszerkezetek gyártásával és szerelésével foglalkozó vállalkozás alkalmazottja volt. Kollégáival az épület tetején dolgoztak, módosítást végeztek a fémszerkezeten, a férfi pedig arra vállalkozott, hogy kicseréli az égőt egy világítótestben. Ekkor vesztette el egyensúlyát és zuhant le a több mint 10 méteres magasságból - derült ki Ioan Sasu, a Szatmár Megyei Munkaügyi Felügyelőség vezetőjének beszámolójából. Az ügyben a nyomozás folytatódik.
szatmar.ro
szatmar.ro
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?