Emelik a maradó tisztviselők bérét
Kedvezményeket kaphatnak majd azok a munkaadók, akik egykori állami alkalmazottakat foglalkoztatnak, a jelenlegi tisztviselőknek pedig önkéntes kilépési programot is indítanak - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a köztévében.
Míg Magyarországon az állami foglalkoztatottak aránya 20 százalék, addig Ausztriában és Németországban 10, Szlovákiában pedig 13 százalék - közölte Lázár János. Szerinte az állami alkalmazottak magas száma összefügg azzal, hogy az elmúlt években a kiváló gazdasági programok ellenére sem tudta az ország érdemben javítani a versenyképességét.
Azt mondta, elmúlt 30 évben az állami bürokráciacsökkentés elől a tisztviselők mindig háttérintézményekbe menekülnek, a kormány ezen szeretne változtatni. A cél, hogy az állam irányítása egyszerű és átlátható legyen: minisztérium, kormányhivatal és járási hivatal. A kiszervezett állami hivatalok pedig "visszaballagnak" a minisztériumokba - közölte a miniszter.
Lázár szerint felül kell vizsgálni a háttérintézmények feladatait és a feladatokhoz rendelt létszámot, és ezt a munkát nagyon lelkiismeretesen, az összes adatot elemezve, intézményről intézményre kell elvégezni. A miniszterekkel együtt egy munkacsoport dolgozik ezen a feladaton.
Hozzátette, hogy a bürokráciacsökkentéssel megtakarított pénzt a rendszerben hagyják, és a maradók bérét 50 százalékkal emelik.
A miniszter szerint amikor alacsony a munkanélküliség, érdemes megfontolni a lehetőségét annak, hogy az emberek lépjenek ki az állami szolgálatból, és találjanak a piacon munkát.
Ehhez támogatást is fognak adni, lesz önkéntes kilépési program, karrierhíd, valamint az egykori állami alkalmazottakat foglalkoztató munkaadók kedvezményben részesülnek - mondta Lázár János.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 1 hete
- Hatalmas leépítés a BBC-nél: közel 2000 munkahely szűnik meg 2 hete
- Tízből kilenc cég megbánta a mesterséges intelligencia vezérelte elbocsátásokat 2 hete
- Elveszi a mesterséges intelligencia a juniorok munkáját? 3 hete
- Leépítésre készül Magyarországon a Siemens 3 hete
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hónapja
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 1 hónapja
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 2 hónapja
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 2 hónapja
- "Sokan meg sem érik a nyugdíjat" – kemény levelet írtak Lázárnak a közlekedési dolgozók 2 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?