Emelik az egészségügyi dolgozók bérét Romániában
Január elsejétől mintegy háromszázezer orvos, asszisztens és szociális munkás bérét emeli a román kormány - jelentette be Nicolae Banicioiu egészségügyi miniszter.
A szakszervezetek nyomására a kabinet végül úgy döntött, hogy a minimálbérrel alkalmazott személyek a jövő évben két részletben összesen 150 lejes (10 500 forint) béremelést kapnak. Előbb januárban kapnak 75 lejes béremelést, majd július 1-től újabb 75 lejjel nő a fizetésük. A többi dolgozónak január 1-től 100 lejjel (7 ezer forint) növekszik a bruttó alapbére. A kétféle emelés mintegy 300 ezer orvost és asszisztenst, valamint szociális munkást érint.
A szakszervezetek nagyszabású tüntetést helyeztek kilátásba, ha a kormány nem teljesíti kérésüket. Ennek a megmozdulásnak az elmaradását október 30-án jelentették be, amikor megállapodtak a kormánnyal a béremelésről.
A román orvosi kamara vezetői elégedettek a kabinet döntésével, de további lépéseket várnak, így például a magánpraxisból származó jövedelem szabályozását, ami tovább növelheti az orvosok jövedelmét.
Az orvosi kamara adatai szerint az Európai Unióban a romániai
kezdő gyakorló orvosok kapják a legkisebb fizetést, átlagosan kétszáz eurót (61 800 forint) havonta. A szakorvosok átlagosan 435 eurót (134 400 forint) visznek haza.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
Jelentősen csökkent a vállalat bevétele 2025-ben. Teljes cikk
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 1 hete
- Felmondják a többletmunkát a budapesti pszichiáterek – veszélybe kerülhet az ügyeleti ellátás? 1 hete
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 1 hete
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 1 hete
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 2 hete
- A munkahelyi hiányzás ára: így lehet lemaradni az előléptetésről és a magasabb fizetésről 2 hete
- Nulla százalékos béremelést ajánlott dolgozóinak az Audi Hungaria 3 hete
- A betöltetlen orvosi állások aránya vármegyénként - grafikon 3 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 3 hete
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 4 hete
- Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen 4 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben