Emelkedő bérszínvonal - miért fél a helyi ipar az autógyártóktól?
Rövidesen megkezdődik a sorozatgyártás a Mercedes kecskeméti üzemében, ahol már az év végén mintegy kétezren vártak a startra. A cégnél és a győri Audi Hungaria Motor Kft.-nél is csak annyit mondtak a Napi Gazdaság kérdésére, hogy versenyképesek a béreik. A lap utánajárt, mennyire tartanak a helyi cégek attól, hogy a német óriásvállalat révén túlságosan emelkedik a bérszínvonal.
A kisebb vállalkozások ettől függetlenül tartanak a német mamuttól. A Kecskeméten is jelen lévő, több autógyártó cégnek műanyag alkatrészeket gyártó Som-Plaszt Kft. tulajdonosa, Palkovics Béla szerint jelentős a Mercedes bérfelhajtó hatása a környező vállalatokra. Jóllehet a német autógyártó cég semmivel sem fizet többet, mint ők, sőt a Som-Plasztiknál magasabbak a bérek, a munkavállalók viszont sokkal biztosabbnak érzik a Mercedes jövőjét, ezért nagy a munkaerő-csábító hatása, és az előbbiek miatt a magyar vállalkozások pozíciója gyengülhet. Borsodi László, a győri ipari parkban működő, szintén több nagy autógyártónak beszállító, egyedi precíziós alkatrészeket gyártó Borsodi Műhely Kft. ügyvezető igazgatója szerint a nagy autógyárak egyértelműen bérnövekedést gerjesztenek. Czechmeister Mónika, az Audi vállalati kommunikációs vezetője például azt mondta, az iparági átlagnál húsz százalékkal magasabbak a bérek.
Borsodi szerint az a munkavállaló, aki a multinál a gyártósoron jól teljesít, az egy egyedi gyártásban egy közepes képességű szakember lesz, ezért a jól képzett munkavállalóknak magasabb bért kell biztosítani. Éppen ezért a Borsodi Műhely idei elsődleges stratégiai szempontja a versenyképes bérek kialakítása.
Napi Gazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- A dolgozók átlagkeresete vármegyénként - grafikon 1 hónapja
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 1 hónapja
- A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret 1 hónapja
- Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés 1 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja
- Bruttó 500 ezer forint a kecskeméti Mercedes-dolgozók jutalma 2 hónapja
- A humántőke-menedzsment lesz a siker kulcsa a kékgalléros szektorban? 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?