kapubanner for mobile

Ennyivel emelkedik az ápolók bére júliustól

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egy 19-21 éve dolgozó felsőfokú végzettségű ápoló jelenlegi bruttó alapbére 493 690 forintról 582 550 forintra emelkedik.

Ennyivel emelkedik az ápolók bére júliustól-

Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Takács Péter elmondta, a háború és a szankciók okozta rendkívüli kiadások ellenére - a kormány korábbi vállalásának megfelelően - folytatódik az egészségügyi szakdolgozók és az egészségügy egyéb - gazdasági, műszaki, pénzügyi, számviteli - területein dolgozók alapbérének emelése. A kormány az idei béremelésre 50 milliárd forintot különített el, és az ápolói béremelés közel 84 ezer, a műszaki területen pedig 24 ezer embert érint. Az egészségügyi szolgáltatók erre a célra havonta dolgozónként 57 600 forint béremelésre fordítható támogatási összeget igényelhetnek - tette hozzá.

Takács Péter példaként elmondta, hogy egy 4-6 éve dolgozó, felsőfokú végzettségű (F-kategória) egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 422 550 forintról július 1-jével 498 600 forintra emelkedik, 2010-ben pedig 126 270 forint volt. Egy 19-21 éve dolgozó felsőfokú végzettségű ápoló jelenlegi bruttó alapbére 493 690 forintról 582 550 forintra emelkedik júliustól, ez 2010-ben 149 150 forint volt - ismertette. Az államtitkár felidézte, hogy az ápolók bére legutóbb 2022 januárjában nőtt, és a most bejelentett emeléssel 2010-hez képest bruttó alapbérük átlagosan négyszeresére emelkedik. A kormány tervei szerint a béremelés jövő év márciusában "egy nagyobb lépéssel" folytatódik - emelte ki. "Ezzel a kormány eléri, hogy az orvosok és a szakápolók közötti bérolló ne nyíljon tovább" - fogalmazott Takács Péter. Emlékeztetett: a kormány végrehajtotta az orvoskamarával korábban megkötött béremelési megállapodás utolsó lépését is, így az orvosoknak ez év elejétől újabb 11 százalékkal emelkedett a bére.

 

MTI

fotó: pexels

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek