EU-s diplomát kaphatnak a szegedi diákok
Az egész világon ismert és elismert angol nyelvű, az Európai Bizottság által is jóváhagyott oklevelet kaphatnak a Szegedi Tudományegyetem minőségügyi- és élelmiszerbiztonsági rendszermenedzser szakon végzett hallgatói. Az erről szóló felhatalmazást 2009. november 12-én adta át a kar vezetőinek Molnár Pál, az Európai Minőségügyi Bizottság Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke.
"A minőségügyi rendszermenedzser szakirányú továbbképzési szak keretén belül, illetve közvetlenül azt követően megszerezhető a minőségügyi- élelmiszerbiztonsági, valamint a környezeti rendszermenedzser oklevél is. A költségtérítéses, négy féléves képzés 2010. februárban indul és a munkaerőpiacon előnyt jelenthet a műszaki, agrár, jogi és gazdasági szakembereknek is, hiszen az Európai Unióban is elismert versenyképes diplomát szerezhetnek" - fűzi hozzá Dr. Véha Antal, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar dékánja.
A szakirányú továbbképzésre az SZTE MK Tanulmányi Osztályán igényelhető űrlap kitöltésével és leadásával lehet jelentkezni.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?