kapubanner for mobile

Európai minimálnyugdíjat és a nyugellátások megvédését ígéri a DK

Dobrev Klára a DK európai parlamenti (EP-) listavezetője hét pontban sorolta fel a DK nyugdíjasokat érintő elképzeléseit. Elsőként a korábban már többször bejelentett elképzelésükről, az úgynevezett európai minimálnyugdíjról beszélt. "Emberi minimumnak" nevezte, hogy a legalacsonyabb nyugellátás mértéke érje el "a normális, tisztességes élethez" szükséges szintet - írja az MTI.

Emellett a nyugdíjemelés kiszámításakor újra a vegyes rendszert alkalmaznák, vagyis az infláció mellett a bérek változására is tekintettel lennének. Kérdésre hozzátette, a DK úgy számol: a minimálnyugdíjnak a minimálbér mintegy 70 százalékát kell elérnie.

Dobrev Klára törvénytelennek nevezte a magánnyugdíjpénztárak államosítását és a szolgálati, valamint a rokkantnyugdíjak elvételét.

A listavezető az európai egészségügyi minimumra áttérve azt mondta, hogy az uniós állampolgárokat minden országban ugyanaz az ellátás kell, hogy megillesse.

Emlékeztetett, a DK a közelmúltban olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely megtiltaná a kisgyermekes családok kilakoltatását. A magatehetetlen, idős embereket ugyanígy nem szabad az utcára kitenni, ezért az időskori kilakoltatás ellen is védelmet kell nyújtani - fűzte hozzá.

A hazai idősgondozás rendszere gyakorlatilag az összeomlás szélén áll, tíz éven belül emberek milliói maradnak ellátás nélkül - mondta. Emiatt az uniós és a hazai támogatásokból duplájára kell növelni az idősotthonokban lévő férőhelyek számát és legalább ötven százalékkal kell felemelni a szektorban dolgozók bérét - érvelt.

Az utolsó pontra áttérve azt mondta, szeretnék, ha európai uniós forrásokból az időskori életminőséget javító intézkedésekre is lehetne költeni.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek