Európai Parlament: biztosítani kell az egyenlő bért a nők számára
Az Európai Parlament csütörtökön Brüsszelben döntő többséggel megszavazta az Európai Unióban a nemek közötti bérszakadék csökkentésére irányuló parlamenti állásfoglalást.
A szavazás után kiadott sajtóközlemény szerint a parlament üdvözli azt, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, az "egyenlő munkáért egyenlő bér" elvét az új esélyegyenlőségi stratégia alapelvének tekinti.
Az EP állásfoglalása szerint a képviselők többsége kötelező szabályokat vár el a nők és férfiak bére közötti különbség megszüntetésére, a bérek átláthatóságának biztosítására. Emellett a képviselők ambiciózus esélyegyenlőségi stratégia kidolgozására számítanak az Európai Bizottságtól.
A képviselők szerint a bérszakadékot a magán- és az állami szférában egyaránt fel kellene számolni, a szabályokat határozottan be kellene tartatni, és az előrehaladás mérésére egyértelmű célértékeket kellene meghatározni.
A parlament a bérszakadék okainak megszüntetése céljából arra ösztönözi a tagállamokat, hogy szánjanak elegendő forrást a kisgyermekkori nevelési és gyermekgondozási szolgáltatásokra és a családbarát munkavégzési lehetőségekre. Ez segítene abban, hogy a nők egyenlő eséllyel vehessenek részt a munkaerőpiacon. Mivel a bérszakadék nyugdíjas korra több mint duplájára nő, a képviselők az idős nők számára is megfelelő segítséget várnak, például gondozási időszakok jóváírása, tisztességes minimumnyugdíjak és özvegyi ellátmány formájában.
Az állásfoglalás hangsúlyozta: már kisgyermekkortól jobban ösztönözni kell a lányokban a vállalkozókedvet, és az oktatásban kialakult sztereotípiák leküzdése érdekében többüket kellene a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok, a matematika és a digitális képzések felé irányítani, így a nők nagyobb része találna munkát a fejlődő és jól fizető ágazatokban.
Az Európai Bizottság felmérése szerint az unióban a nők az átlagos órabéreket tekintve 16,2 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A bizottsági adatok szerint, Magyarországon valamivel kedvezőbb a helyzet, a nemek közötti bérkülönbség 14 százalék, vagyis alacsonyabb az uniós átlagnál. A nyugdíjas nők Európa-szerte még nehezebb helyzetben vannak: nyugdíjuk átlagosan 37 százalékkal marad el a férfiakétól.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?