kapubanner for mobile

Európai tehetségnap bevezetését javasolja a magyar kormány

Európai tehetségnap bevezetésére tesz javaslatot a magyar kormány a soros uniós elnökség keretein belül - jelentette be Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottsága előtti meghallgatásán kedden Brüsszelben.

images

A magyar kormány tervei szerint ez a nap minden év március 25-e - Bartók Béla születésének napja - lehetne.

Az államtitkár hangsúlyozta: Európának cselekednie kell a versenyképesség tekintetében, mert a számok aggasztóak. Jelenleg ugyanis a tanulók körülbelül fele ér el közepes képzettségi szintet, a 25-34 éves korosztálynak pedig kevesebb, mint egyharmada rendelkezik egyetemi végzettséggel. Holott 2020-ig 16 millió új munkahely létesítése szükséges, amelyek felsőfokú képzettséget igényelnek, miközben az alacsony képzettség iránti kereslet 12 millió munkahellyel csökken ugyaneddig.

A kisgyermekkori nevelés minőségének előremozdítása és az ebben való részvétel erősítése témájában februárban uniós szintű szakmai konferenciát szervez a magyar elnökség, májusban pedig tanácsi következtetés elfogadását tervezik. Hoffmann szerint ugyanis akiket nem képeznek megfelelően már az iskola előtt, azok elvesztik az esélyt, hogy helyt álljanak az iskolában és megfelelő szakképzést szerezzenek.

InfoRádió
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek