kapubanner for mobile

Év végére hazánk kikerülhet a növekedési "gödörből"

A világgazdasági krízis és a túlfűtött belpolitikai küzdelem nehezíti a konvergenciaprogram végrehajtását - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.

images

images

Az üzleti szféra bruttó bérnövekedése az OÉT által javasolt 5-7,5 százalékos sáv felső értékénél kissé magasabb, 8 százalékos, a közszféráé 7 százalékos lesz. A bruttó és a nettó keresetek növekedése között közel 1 százalékpontos eltérés várható. Így 2008-ban 6,2 százalékos infláció mellett a reálkeresetek 0,5-1 százalékkal emelkednek. A nyugdíjak reálértéken 1 százalékkal nőnek.

A vállalkozási szektorban a foglalkoztatás enyhén nő, a költségvetésiben csökken. A 2007 végén megemelkedett munkanélküliségi ráta az év végére kissé, 7,5 százalékra csökken.


Erősödhet a forint



A forint árfolyama 2008 első negyedévében a korábbinál 4 százalékkal gyengébb szinten stabilizálódott, miközben a régió többi valutája erősödött. A forint árfolyama tartósan 2008 második felében erősödhet, amennyiben újabb nemzetközi sokkok nem történnek. A tavalyinál gyengébb, éves átlagban 257 forint/euró kurzust valószínűsítenek.

A 10 éves állampapír kamatfelára 2007 augusztusa óta 200 bázispontról 380 bázispontra ugrott, míg a többi visegrádi országé jóval alacsonyabb szintről csak mintegy 50 bázisponttal emelkedett. Az elmúlt fél évben tehát romlott Magyarország megítélése - állapítják meg. A tovább javuló belső és külső egyensúly, az infláció csökkenése, a nem túl gyors bérkiáramlás és a következő évek szigorú államháztartási tervezését elősegítő, törvénybe foglalt fiskális szabályok megalapozhatják a kamatok második félévtől lehetséges csökkentését. Addig azonban időleges kamatemelés valószínű. Az év végi alapkamat 7-7,5 százalék lehet. Ez a tavalyival azonos szint, miközben az infláció az év végére 2,5 százalékponttal csökkenhet.


Az infláció 6-6,5 százalékra lassul



A kutatók szerint az év végére a magyar gazdaság kikerül a tavalyi növekedési "gödörből", azonban az infláció is csak az év végén lassul számottevően, a belső és külső egyensúly viszont jelentősen tovább javul. Az infláció 2008 átlagában 6-6,5 százalékra lassul. Az élelmiszerek és a háztartási energiahordozók ára azonban bőven 10 százalék fölötti ütemben emelkedik (a gáz ára főleg a világpiaci drágulás miatt akár 30 százalékkal, a villamos energiáé 10, a távfűtésé az év második felében 10-15 százalékkal emelkedhet). Az infláció a 2007 végi 7,4 százalékról 2008 végére 5 százalék környékére mérséklődik.


A gazdasági növekedés elmarad az EU-tól



A gazdasági növekedés üteme 2008-ban is messze elmarad a többi új EU-tagállamétól. Ráadásul a gyorsulás az I. negyedévben még nem lesz érzékelhető. Az agrárszféra időjárási okok miatti 2007-es visszaesésének ellentételeződése csak a nyári hónapoktól lehetséges. A közszolgáltatások és a kiskereskedelem csökkenése tavaly az első negyedév után lett markáns, így az év elején a bázis még viszonylag magas.

Az építőipar újraéledését segítő EU-támogatások hatása is inkább csak a nyár elejétől várható. Ugyanakkor az iparban a romló európai konjunktúra alapján - a kedvező januári adat ellenére - inkább a tavalyi utolsó hónapok 5-6 százalékos növekedéséhez hasonló dinamika feltételezhető. Továbbra is viszonylag kedvező fejlődés várható az üzleti szolgáltatások többségében. 2008-ban a GDP egésze 2,5-3 százalékkal, a mezőgazdaságon és a közszolgáltatásokon kívüli szektorok együttes teljesítménye 3,3 százalékkal nő. Miként a 2007. évi lassulásban, úgy a 2008. évi gyorsulásban is nagy a nem ismétlődő tényezők szerepe - hívja fel a figyelmet a GKI.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek