kapubanner for mobile

Évi 46 ezer forint adót fizettek tavaly az egyéni vállalkozók

A vállalkozói személyi jövedelemadót (szja) választó egyéni vállalkozók fajlagos adókötelezettsége 2012-ben az előző évi 41 ezer forintról 46 ezer forintra bővült, de így is alig több mint kétszerese egy átlagos szabolcsi magánszemély havi mintegy 20 ezer forint adójának - derül ki az adóhatóság adataiból.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 2012-es adóévre vonatkozóan 251 ezer, az szja törvény szerint adózó egyéni vállalkozói bevallást dolgozott fel, ami 13,5 ezerrel, mintegy 5,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A választott elszámolási mód szerinti megoszlás ezúttal sem változott. A bevallók 91,2 százalékát továbbra is a 229,3 ezer tételes költségelszámoló, 8,8 százalékát pedig a 22,2 ezer átalányadózó teszi ki.

A tételes költségelszámoló egyéni vállalkozók 2012. évi bevételi teljesítménye 1811,4 milliárd forintot tett ki, ez közel azonos az előző évi 1818,2 milliárd forinttal. A fajlagos bevétel több mint 5 százalékkal nőtt, 7,5 millióról 7,9 millió forintra.

Az egyéni vállalkozók 78,8 százaléka a 6 millió forint alatti bevételi sávban helyezkedett el, de az összes bevételnek csak a 16,1 százalékát realizálta. Harminc millió forint feletti árbevételt alig 11,4 ezer adózó ért el (5 százalék), ők szerezték meg viszont a bevételek mintegy 57 százalékát. Fajlagos bevételük 2012-ben 90,9 millió forintot tett ki, ami közel 57-szerese az alsó sáv 1,6 millió forintos átlagának.

A 2012. évi bevételi teljesítmények alakulása a NAV elemzése szerint azt mutatja, hogy a 15 millió forint alatti árbevételt realizáló, kevésbé tehetősnek tekinthető egyéni vállalkozói réteg törékenysége, sérülékenysége fokozódott. Ez a megállapítás a vizsgált kör több mint 90 százalékát érinti.

A tételes költségelszámolást alkalmazó egyéni vállalkozók száma mintegy 11 600-zal mérséklődött, közülük a nyereségesek száma mintegy 8500-zal, 132 400-ra, a veszteségeseké mintegy 1200-zal, 78 000-re csökkent, míg a nulla eredményűek száma mintegy 1800-zal, 19 000-re csökkent. A nyereséges vállalkozók részaránya 58,5-ről 57,7 százalékra mérséklődött.

A vizsgált kör nyeresége a 2011. évi 86,1 milliárd forintról 2012-re 90,1 milliárd forintra nőtt, a realizált veszteség pedig 53 milliárd forintról 49,8 milliárdra mérséklődött. Az egy főre jutó nyereség 12,4 százalékkal, 611 ezer forintról 687 ezer forintra emelkedett, míg a fajlagos veszteség 4,5 százalékkal, 669 ezer forintról 639 ezer forintra csökkent.

A vállalkozói szja-kötelezettséget valló réteg összesen közel 4400 fővel, arányaiban 2,2 százalékkal bővült. A fizetendő adó összege mintegy 1,1 milliárd forinttal, 13,4 százalékkal nőtt. A fajlagos adókötelezettség mindezek hatására 41 ezer forintról 46 ezer forintra bővült. A 9,2 milliárdos adófizetési kötelezettség 1,1 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban.

A TOP-100 vállalkozó listájára a korábbi 638 millió forinttal szemben most 608,9 millió forinttal is fel lehetett kerülni. A listavezető továbbra is egy növénytermesztési szolgáltatást végző vállalkozó, akinek éves bevétele 7,8 milliárd forint volt. Az őt követő egyéb gépjármű kereskedő 5,3 milliárd forintos árbevétellel került a második helyre.

A legtehetősebbek stabilizálták pozícióikat a NAV elemzése szerint. Példa erre az egymilliárd forintos bevételt produkálók számának alakulása: a 2009. évi mélyponton 28-an tartoztak ebbe a kategóriába, 2010-ben viszont már 33-ra, majd egy évvel később 47-re bővült a létszám, 2012-ben pedig 46-ra.

A TOP-100–as listában megjelenő bevételi teljesítmények még erősebben szóródnak, mint korábban. Az első és a századik helyen álló vállalkozó közötti különbség csaknem 13–szoros, míg 2011-ben 10,5-szeres, 2010-ben nem egészen kilencszeres volt a különbség.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk

Repkedő milliárdok - Ők a legjobban kereső magyar sportolók

A legjobban kereső magyar sportolók listájára a húszéves Tóth Alex is felkerült, aki több mint 800 millió forintos éves fizetést tehetett zsebre. Teljes cikk